NP-KISKUNSAG PORTAL - PORTÁL VAKOK ÉS GYENGÉNLÁTÓK SZÁMÁRA       english   deutsch   magyar   
 
ingyenes felolvasó program letöltése    Váltás a grafikus oldalra
 
Császártöltés - Vörös mocsár tanösvény

Vörös-mocsár

Császártöltés határában a löszpart alatt húzódik a Vörös-mocsár. A mocsár az egykori Duna-mederben keletkezett, több százezer évvel ezelőtt. A lassú feltöltődés által több méter vastag tőzegtelepek képződtek. A tőzeget évtizedek óta bányásszák. Az így keletkezett tőzeggödrökben fajokban gazdag vizes élőhelyek alakultak ki. A meredek löszfalakba vájt üregekben gyurgyalagok költenek.
A védett területet az országos kék sáv és a kék négyzet jelzésű utakon, valamint a Vörös-mocsár tanösvényen ajánlott látogatni. A 2 km hosszú tanösvényen a tőzeges mocsár jellemző életközösségeit, és a löszpartok madárvilágát figyelhetik meg a látogatók.
A tanösvény a császártöltési Csala-csárdától indul az 54.-es főút 68 km-nél és Császártöltés előtt egy üzemen kívüli téglagyárnál végződik.
A környékben szőlő-és borkultúra honosodott meg az 1700-as években betelepített németajkú lakosság szorgalmas keze munkája nyomán. A különleges zamatú borokat a löszfalba vájt pincékben érlelik. A közeli hajósi Pincefaluban önálló településformaként 1100, Császártöltés belterületén több mint 1000, Nemesnádudvaron 700 pince sorakozik.

Információ: Császártöltés Művelődési Központ -Teleház Tel.: 78/443-324
                  Polgármesteri Hivatal Hajós Tel.: 76/ 404-107
Megközelítés: Császártöltés község az 54. sz. úton közelíthető meg.

VÖRÖS MOCSÁR TANÖSVÉNY

A tanösvényen a tőzeges mocsár jellemző életközösségeit, és a löszpartok madárvilágát figyelhetik meg a látogatók.

Hossza: 2500 m
Típusa: tájékoztató táblás
Nyelve: magyar
Bejárható: egész évben, gyalogosan
Megközelítés: a tanösvény a császártöltési Csala-csárdától indul az 54. számú főút 68 km-énél.

·         Vörös-mocsár tanösvény – Császártöltési Vörös-mocsár TT, Császártöltés

GPS: 46° 26’ 6,705” 19° 10’ 42,210” WGS: 46,43519581; 19,17839159

A mocsár a területet nem ismerők számára veszélyes lehet, ezért csak a kijelölt útvonalon, vagy szakvezetővel ajánlott látogatni.

Állomások:

1. A mocsár kialakulása
2. A rovarvilágra épülő kétéltű és hüllő fauna
3. A halak szerepe a táplálékláncban
4. A nádasok és a nyílt vizek madarai
5. A löszpart élővilága
6. A környező erdők

1. A mocsár kialakulása

A Vörös mocsár (és a Kalocsai Sárköz) területén a földtörténet pleisztocén (jégkorszak) időszakának elejétől jelentek meg az Ős-Duna folyóágai. A Kalocsa-mohácsi süllyedék újholocén kori erőteljes tektonikus mélyülése nyomán már végérvényesen dunai ártérré vált a terület. A lassú fejlődésű Duna-ágakban tömött, iszapos-agyagos üledékek rakódtak le. A jégkorszak után a lefűződött Vörös mocsári folyóágakban gyorsuló feltöltődés indult meg. Ennek során a víz tükrét ellepte a növényzet, összezsugorította a vízfelületet, majd idővel az egész víztükör eltűnt. A hatalmas tömegű elhalt növényi maradvány felhalmozódott, lassan tőzeggé alakult.
A tőzeg kitermelése már a századelőn megkezdődött, de csak az '50-es évektől vált ipari méretűvé. Az ország legnagyobb tőzegbányája működött itt. A kitermelés során keletkezett több száz hektárnyi nyílt vízfelület és az azt övező növényvilág a madaraknak fészkelő, - a halaknak ívóhelyül, sok más állatnak élettérül szolgál.
A mocsár egyik legérdekesebb növénye a közönséges rence, melynek víz alatt fejlődő levelei rovarfogáshoz alkalmazkodtak. Az aktív vízkiválasztás miatt a hólyagok levegővel teltek, alacsony nyomás uralkodik bennük. Így ha pl. egy rák a hólyag befelé nyíló csapóajtajának úszik a befelé áramló víz magával sodorja az apró állatot. Az ajtó bezárulása után a növény viszonylag rövid idő alatt - a hólyag belső falának sejtjei által termelt emésztőnedvek segítségével - megemészti áldozatát. A megemésztett táplálék fehérjéiből látja el magát a növény nitrogénnel.

2. A rovarvilágra épülő kétéltű és hüllő fauna

A gerinctelen állatok legnagyobb faj- és egyedszámú csoportját az ízeltlábúak képviselik. Európa egyik legnagyobb bogara a vízben élő óriácsíbor (Hydrous piceus). Lárvája csigákkal, ebihalakkal, halivadékkal, kifejlett alakja növényekkel táplálkozik. A sárgaszegélyű csíkbogár (Dytiscus marginalis) ezzel szemben mindkét életszakaszban falánk ragadozó; gőtelárvákat, kis halakat, férgeket és más gerincteleneket fogyaszt.
A szitakötők a leggyorsabb röpképes állatok közé tartoznak; a nagyobb fajok sebessége akár az 54 km/h is elérheti. Az óriás szitakötő (Anax imperator) és a szép légivadász (Coenagrion puella) vízben fejlődő lárvája és kifejlett imágója is ragadozó életmódot folytat.
Az ízeltlábúak seregeitől nyüzsgő mocsárvilág terített asztalként szolgál a kétéltűek és a hüllők számára. A békák kuruttyolása a természet jól ismert, kedves hangjai közé tartozik. A mocsári zenekar főleg kecskebékákból (Rana esculenta) és tavibékákból (Rana ridibunda) áll. A hátán levő szemölcsökről könnyen felismerhető a barna varangy (Bufo bufo). A jellegzetes sötét- és világos zöld színekből álló "kavicsos mintázatú" zöld varangy (Bufo viridis) és az ásósarkantyút viselő barna ásóbéka (Pelobates fuscus) a peterakási időszak kivételével inkább a szárazföldön él. A zöld levelibékát (Hyla arborea) színe remekül elrejti a fűben és a fák levelei között.
Míg a békák elsősorban ízeltlábúakkal, addig a vízisikló (Natrix natrix.) főleg békákkal csillapítja éhségét. Leginkább a kora reggeli vagy a délutáni órákban találkozhatunk vele, akárcsak a parton napozó mocsári teknőssel (Emys orbicularis).
Hazánkban minden kétéltű és hüllő védett!

3. A halak szerepe a táplálékláncban

A vastag iszapréteg és a dús vízinövényzet búvóhelyül, a vízben élő apró élőlények gazdag táplálékforrásul szolgálnak olyan tipikus mocsári halfajoknak, mint a compó (Tinca tinca), a védett lápi póc (Umbra krameri) és a réti csík (Misgurnus fossilis). A mocsarakban, tőzeggödrökben élő halak a táplálékbázisai az itt élő gémfajoknak. Fákon, bokrokon telepesen költ a kis kócsag (Egretta garzetta) és a szürke gém (Ardea cinerea). A nádban fészkel a vörös gém (Ardea purpurea) és a természetvédelem címermadara, a nagy kócsag (Egretta alba).
A gazdag halzsákmány vonzza ide a ma már egész Európában veszélyeztetett fajnak számító vidrát (Lutra lutra), mely éjszakai állat. Jelenlétét a félig elfogyasztott halak, vagy a meredek parton koptatott csúszdái árulják el.
Az Észak-Amerikából betelepített pézsmapocok (Ondatra zibethica) vagy a partfalba vájja üregét, vagy a sekély vízbe építi óriási, növényi részekből álló várát. Jórészt növényi táplálékát télen, amikor energiaszükséglete megnő, kagylókkal egészíti ki.
A szabad víztükrű részeken kisszerszámos halászat folyik. A korábbi gyakorlattal ellentétben az amur és busa telepítését, természetvédelmi megfontolások miatt a hazai fajok váltják fel.

4. A nádasok és a nyílt vizek madarai

A téli hónapok kivételével madárdaltól hangos a nádas. A kórus tagjai a kistestű nádi énekesmadarak: a függő cinege (Remiz pendulinus), amely remekművű fészkét füzek és nyárfák röpítőszőreiből szövi, a hangos nádi rigó (Acrocephalus arundinaceus), amely fészkét néhány összefogott nádszál közé építi, az élénk színekben pompázó kékbegy (Luscinia svecica), valamint a nádi tücsökmadár (Locustella luscinioides), melynek hangja folyamatos pirregés.
A vízi életmódhoz leginkább alkalmazkodott madarak a récefélék és a vöcsökalkatúak. A nádasban költő búbos vöcsök (Podiceps cristatus) nádszálak köré erősíti növényi anyagokból álló fészkét, de ritkán úszó fészket is épít, akárcsak a kis vöcsök (P. ruficollis), mely azonban a gyérebb parti növényzetet vagy a sekély nyílt vizet részesíti előnyben. A mindkét madár faj apró halakat zsákmányol.
A vízi rovarokat, apró csigákat és növényi magvakat fogyasztó récefélék és szárcsák gyakran a pézsmapockok által épített várakat használják fészkelés céljára. A sűrűn benőtt mocsár- és vízszéleken a vízinövények között bujkálva él a guvat (Rallus aquaticus), a pettyes vízicsibe (Porzana porzana) és a vízityúk (Gallinula chloropus).
A táplálékpiramis csúcsán álló ragadozó madarak prédái az apróbb madarak és a kisemlősök. A barna rétihéja (Circus aeruginosus) és a hamvas rétihéja (C. pygargus) a nádasban neveli fiókáit.

5. A löszpart élővilága

A védett terület keleti határát adó magas löszpart a Felső-bácskai löszsorozat része, amelyet a Duna hajdani (vörös-mocsári) ága mosott alá. A lösz a felső-pleisztocénben, a jégkorszak utolsó hideg (glaciális) időszakában keletkezett. Finom, hulló poros képződmény. Egyenletes átmérőjű, 0.02-0,05 mm-es szemcséit a száraz, hideg szelek nagyobb távolságon át szállították. A lösz karbonátokban gazdag, ezért jó állékonyságú, függőleges elválású üledék. Alkalmas klímaidőszakban kiválóan talajosodik. Az intenzív mezőgazdasági használat következtében a löszre jellemző növénytakaró a környékről szinte teljesen eltűnt. Viszonylag jó állapotban megmaradt foltjára bukkanhatunk rá ezen a löszpart szakaszon.
A meredek falakba vájt üregekben gyurgyalagok (Merops apiaster) költenek. Színpompás madarunk fészekalját a gyakran 2 m hosszú vízszintes folyosó végén lévő költőüreg tágulatába helyezi el. Általában 5-8 tojást rak. A fiókák kirepülésének fő időszaka augusztus elejére esik. Vonuló madár, a telet Afrikában tölti. Fészkelőhelyeire május első felében tér vissza. Repülő rovarokkal –szitakötők, bogarak, lepkék-táplálkozik, melyeket ügyes fordulékonysággal, repülés közben kap el. Háziméhet ritkán, csak hűvösebb időben fogyaszt. Ezért a gyurgyalagtelep 1-2 km-es körzetében nem célszerű méhkaptárakat telepíteni, illetve hűvös, borús idő esetén gondoskodni kell a méhek védelméről a kaptárnyílás időleges elzárásával. A gyurgyalag hazánkban fokozottan védett faj, eszmei értéke 100 000Ft.

6. A környező erdők

A Felső-Bácskában az aktív területhasználat előtt többnyire sztyepprétek, a homokos területeken nyílt homoksztyepp-rétek díszlettek. Ezeket gyöngyvirágos tölgyesek, pusztai tölgyesek és fehérnyarasok tették ligetessé. Az erdőirtások következtében az eredeti erdőállomány szinte teljesen eltűnt. A nomád pásztorkodás korszakában, a gyepek túllegeltetése következtében pedig újra megindult a futóhomok.
A környező erdők jelentős része a homokkötés óriási erőfeszítéseket követelő munkájának eredménye. Az akácosok az elmúlt évszázadok erdőtelepítéseinek, az örökzöld erdei- valamint feketefenyvesek pedig a második világháborút követő erdősítések következtében jöttek létre. Ma a közeli Illancs Magyarország egyik legerdősültebb része, több mint 50%-os erdőborítottsággal. Sajnos a telepített erdők csak keveset őriztek meg az eredeti növényvilágból.

A tanösvény anyaga letölthető több részletben: 1 2 3 4