magyar english deutsch
Helyszín
Megye:
Település:
Időpont:
Időtartam:
Ingyenes:
Típus:
Kulcsszó:
A fenti szempontok közül legalább egy megadása kötelező.
Mit jelent a KNPI címere?

Az óvó emberi kézben levő tojás a természet törékenységét jelzi.
A "hímes tojáson" levő minta a kiskunsági homokbuckás tájat, az itt jellemző
borókát, és Petőfi Az Alföld c. verséből is ismert vörös vércsét ábrázolja.

Vagyonkezelési Koncepció

ITT

Áttekintő térkép

 
Az európai közösségi jelentõségû természetvédelmi rendeltetésû területekkel érintett földrészletekrõl
Natura 2000 helyrajzi számos lista településenként
A normaszöveg és e helyrajzi számos lista megtalálható ITT.
 
A térképi megjelenítés ITT érhető el.
Óra
 
Az óráról itt érdeklődhet.
 
Közadatkereső

Natura 2000 fenntartási tervek
 
Mocsári traffipax a Kiskunságban
 

Idén több alkalommal is vadkamerát helyeztünk ki a kiskunsági Böddi-széken található szikes mocsárban, hogy az itt folyó természetvédelmi munka hatásait nyomon követhessük. A kamera a szakemberek számára is meglepő madárfajokat kapott lencsevégre: a mocsári növényzettel körülölelt kis nyílt vízen a területen eddig igen ritka darvakat és fekete gólyát is megörökített a fényképezőgép. 

   
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A mozgásérzékelő vadkamera most ősszel főként őzeket fotózott, júliusban azonban a darvak és a fekete gólya mellett fehér gólya csapatokat, vörösgémeket, bölömbikát és kanalasgémeket is megörökített.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A mocsárban kialakult alig 2-3 hektárnyi nyílt vízfelületen észlelt madárforgalom azt támasztja alá, hogy a Böddi-széken zajló átalakulások az élővilág szempontjából jó irányba haladnak. A gémfélék szívesen birtokba vették a védett kis „belső tavat”, amely már az élőhelykezelés eredményeként alakult ki. Ezen a részen ugyanis nyár végén szárzúzóval letarolták a nádas-zsiókás mocsári növényzetet, majd a következő tavasszal növekvő friss hajtásokat a területen gazdálkodó magyar tarka szarvasmarhákkal legeltette. Ennek köszönhetően nyár derekára fennmaradt a nyílt vízfelület, ami az aszályos időben különösen értékes a madarak számára.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Böddi-széken a Kiskunsági Nemzeti Park legnagyobb tájrehabilitációs programja zajlik, melynek célja, hogy helyreállítsuk a szikes tó és környéke eredeti élővilágát. A jelenlegi kétszeresére szeretnénk növelni a madarak által kedvelt nyílt, szikes vízi élőhely kiterjedését, ami azért is különösen fontos, mert ilyen élőhely Európában már szinte kizárólag a Kárpát-medencében fordul elő. Az Európai Unió LIFE+ alapja által finanszírozott program során áthelyezzük a tómedret kettévágó csatornaszakaszt, és a legelő állatok segítségével visszaszorítjuk a sziki gyepeket elborító mocsári növényzetet. A zsiókás-nádas mocsarak egy részének helyén így újjáéled a szikes élővilág, tele különleges sótűrő és sókedvelő növényfajokkal, ahol májusban helyenként a pozsgás zsázsa, máshol kamilla virágzik, ősszel pedig a sziki őszirózsa és a vöröses, húsos levelű sóballa teszi festőivé a tájat.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A növényvilág átalakulása a madárvilág átalakulását is maga után vonja, és remélhetőleg ismét nőni fog a Böddi-széken fészkelő bíbicek, gulipánok, gólyatöcsök, és az átvonuló cankók, godák, vadludak és récefélék száma. A változásokat a vadkamera mellett rendszeres felmérésekkel is nyomon követjük.

 

 
   
 
2017.11.09.
Programnaptár
Természeti események
jan feb már ápr
máj jún júl aug
szep okt nov dec
SZÉCHENYI 2020 pályázatok
 
Átláthatósági nyilatkozat
KNPIg AKTUÁLIS

bejelentéseket
fogadják.
Fehértavi darvadozás 2017.
www.kolon-to.com
Facebook
 
Pannon szikes vízi élőhelyek helyreállítása a Kiskunságban
www.kolon-to.com
 
 
 
A szalakóta védelme a Kárpát-medencében


 
 
RAPTORS PREY LIFE
 

 

Élet az erdőben
 
 
 
 
 
Kolon-tavi Madárvárta

www.kolon-to.com

Muzsikál az erdő
Muzsikál az erdő
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
©2005 A KvVM
Természetvédelmi Hivatala
neosoft&design