magyar english deutsch
Helyszín
Megye:
Település:
Időpont:
Időtartam:
Ingyenes:
Típus:
Kulcsszó:
A fenti szempontok közül legalább egy megadása kötelező.
Vagyonkezelési Koncepció

ITT

Áttekintő térkép

 
Az európai közösségi jelentõségû természetvédelmi rendeltetésû területekkel érintett földrészletekrõl
Natura 2000 helyrajzi számos lista településenként
A normaszöveg és e helyrajzi számos lista megtalálható ITT.
 
A térképi megjelenítés ITT érhető el.
Óra
 
Az óráról itt érdeklődhet.
 
Közadatkereső

Natura 2000 fenntartási tervek
 
Márciusi programjaink
 

   
 

Már duzzadnak a rügyek a fákon, megjelentek az első, kora tavaszi virágok, kezdenek szép sorban visszaérkezni költöző madaraink, a rétisasok pedig már a tojásrakásnál járnak. Végre itt a tavasz és a Kiskunsági Nemzeti Park is egyre több túrát kínál a természet rajongóinak.

Túrák a Kiskunsági Nemzeti Parkban márciusban

2017. március 11., „A tavasz hírnökei” – egyhajúvirág a Csodaréten

Kora tavasztól őszig váltják egymást a szebbnél szebb virágcsodák, folyamatosan virágpompába borítva a rétet. A terület egyik legjelentősebb növénytani értéke az egyhajúvirág.

Találkozó: 10.30 órakor, Ásotthalom szélén, a Gargyán-erdő melletti „Ásotthalom erdei pihenő” nevű buszmegállóban (Megközelítés: Szegedről autóbusszal a Mars-térről)

Részvételi díj: felnőtt 600 Ft, diák és nyugdíjas 400 Ft, családi (2 felnőtt + 2 gyerek) 1500 Ft

Információ, jelentkezés: Krnács György, +36 30/4458-293

2017. március 18., Kolon-túra

Az egész napos program során a résztvevők a Kolon-tó partján több kilátópontot érintve sétálnak ki a Kolon-tavi Madárvártára, ahol madárgyűrűzési bemutatón vehetnek részt. Ezután a Bikatorok tanösvényt járják be, majd visszaindulnak Izsákra a Matyó-dűlőn.

Túraútvonal hossza, jellege: 16 kilométer, földút.

Találkozó: 9:00 órakor, Izsák, focipálya parkoló; 6070, Mező utca 4.

Részvételi díj: felnőtt 1200 Ft/fő, kedvezményes 800 Ft/fő, családi jegy (2 felnőtt és min. 2 gyerek) 3000 Ft.

Információ, jelentkezés: Morvai Edina, 70/4118-445, kolonvilag@kolon-to.com

A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.

2017. március 18., Szikes vizeink felfedezése - túra a szegedi Fehér-tónál

A Fehér-tó nemzetközi jelentőségű madár élőhely. Az itt található Korom-sziget ezernyi madár fészkelőhelye, madárvonuláskor a parti madarak, lúd-és récefélék pihenőhelye.

Találkozó: 9:00 órakor, a Tisza-völgyi Bemutatóháznál (E5 út; a 158-as km szelvénynél.)

Megközelítés: Szegedről helyközi buszjárattal vagy személyautóval az E5-ös úton.

Részvételi díj (túra és kiállítás-belépő): felnőtt 850 Ft, diák és nyugdíjas 550 Ft

Információ, jelentkezés: Ábrahám Krisztián 30/638-0297, abrahamk@knp.hu

A részvétel pedagógusok részére ingyenes.

2017. március 19., Víz Világnapi túra a Kelemen-széken

A Kelemen-széken számos réce- és libafajjal találkozhatunk: tőkés réce, csörgő réce, fütyülő réce, nyílfarkú réce, kanalas réce, nyári lúd, nagy lilik. Ha szerencsénk van, a fokozottan védett vörösnyakú lúd is távcsőnk elé kerülhet. A nagy példányszámú vízimadarak kísérői a ragadozó madarak is. A vándorsólyom és a rétisast gyakori vendég ilyenkor, de a kis sólyom sem számít ritkaságnak. Meleg, szélálló öltözet ajánlott!

Találkozó: 9:00 órakor, a Kígyósi csárda parkolójában (az 52-es út 42-es km-nél)

Információ, jelentkezés: Sápi Tamás 30/4884-574

A részvétel ingyenes.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

PROGRAMOK A TERMÉSZET HÁZÁBAN  (6000 Kecskemét, Liszt F. u. 19.)

2017. március 7., 17.00 óra - Ötórai zöldtea – Természetismereti előadás sorozat a Természet Házában

Előadás témája: Védett gombáink, előadó: Siller Irén. A részvétel ingyenes.

2017. március 14., 18.00 óra - Világjáró Klub

Előadás témája: Madeira, előadó: Dr. Czabán László. A részvétel ingyenes.

2017. március 28., 18.00 óra - Világjáró Klub

Előadás témája: Délkelet-Ázsia, előadó: Bardócz Attila. A részvétel ingyenes.

ÁPRILISI  ELŐZETES

Túzokünnep Bösztörpusztán

10:00 – 14:00 óráig természetismereti séták, nemzeti parki termék bemutató és vásár, előadások, játszóház, majd egy a délutáni túra során meglessük a túzokokat násztáncuk (dürgés) közben.

Helyszín: Kunszentmiklós – Bösztörpuszta

Csoportok bejelentkezési határideje: március 31. Egyéni látogatók jelentkezése nem szükséges.

A részvétel ingyenes.

Információ, jelentkezés: 76/501-596, oktatasio@knp.hu, Szabó Ágnes 30/4884-579 
 
   
 
2017.03.01.
Programnaptár
Természeti események
jan feb már ápr
máj jún júl aug
szep okt nov dec
SZÉCHENYI 2020 pályázatok
 
Átláthatósági nyilatkozat
KNPIg AKTUÁLIS

bejelentéseket
fogadják.
A túzok határon átnyúló védelme Közép-Európában
 
Facebook
 
Pannon szikes vízi élőhelyek helyreállítása a Kiskunságban
www.kolon-to.com
 
 
 
A szalakóta védelme a Kárpát-medencében


 
 
OAKEYLIFE
 www.kolon-to.com
RAPTORS PREY LIFE
 

 

Élet az erdőben
 
 
 
 
 
Kolon-tavi Madárvárta

www.kolon-to.com

Muzsikál az erdő
Muzsikál az erdő
 
  
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
©2005 A KvVM
Természetvédelmi Hivatala
neosoft&design