magyar english deutsch
Helyszín
Megye:
Település:
Időpont:
Időtartam:
Ingyenes:
Típus:
Kulcsszó:
A fenti szempontok közül legalább egy megadása kötelező.
Vagyonkezelési Koncepció

ITT

Áttekintő térkép

 
Az európai közösségi jelentõségû természetvédelmi rendeltetésû területekkel érintett földrészletekrõl
Natura 2000 helyrajzi számos lista településenként
A normaszöveg és e helyrajzi számos lista megtalálható ITT.
 
A térképi megjelenítés ITT érhető el.
Óra
 
Az óráról itt érdeklődhet.
 
Közadatkereső

Natura 2000 fenntartási tervek
 
» Védett természeti területek » Helyi jelentőségű védett területek » Kunbaracs
Kunbaracs
 

Baracsi-kaszálók

A mintegy nyolcvanhektáros terület a rekettyefüzes, keményfás ligeterdőkkel tarkított láprétek, valamint a homokbuckás, homoki gyepes élőhelyek átmeneti zónája, így a mélyebb fekvésű, kiszáradó láprétekre jellemző orchideák és a nyílt homoki gyepek növényfajai itt egymás mellett fordulnak elő. A homokkal fedett részeken a számos zuzmó- és mohafajon kívül néhány gombával is találkozhatunk. Utóbbiak egyik érdekes képviselője a csak néhány centiméter nagyságú nyeles pöfeteg, amelynek lisztszerű spóráját a pusztai szél hordja szét a gömb alakú termőtest tetejének felrepedését követően. Míg a galagonyásokban és bokrosokban a sokféle énekesmadarat, addig a nyílt homokfelszíneken – főleg ott, ahol sok a talajlakó hangya – a hangyalesők tölcséreit figyelhetjük meg. Kedvező csapadékviszonyok esetén – elsősorban tavasszal – a kaszálók hosszabb időre tocsogóssá válnak, ilyenkor a vonuló partimadarak nagy csapatai – táplálék után kutató bíbicek, nagy godák, cankók – lepik el a rétet.
Bár a területre viszonylag nehéz rábukkanni, a Kunbaracs környékén járóknak mindenképpen érdemes egy sétát tenni itt, ahol a hamisítatlan kiskunsági táj sajátos hangulatában gyönyörködhetnek. Az ex lege védett Baracsi-kaszálók helyi jelentőségű természetvédelmi terület egyben a Natura 2000 hálózat része is.

Borókás buckák

A geomorfológiai szempontból igen értékes, gazdag formakincsű buckás terület meszes homoktalaján a Kárpát-medencére jellemző növény- és állattársulások alakultak ki, a sok endemikus, bennszülött növényfajnak otthont adó nyílt homokpusztagyep nyáras-borókásokkal váltakozik. A jellemző lágyszárúak közé tartozik a naprózsa, a homoki csenkesz, a kései szegfű, a buglyos fátyolvirág, a borzas len és a báránypirosító – amelynek gyökere a színezőanyagként használatos piros alkanint tartalmazza –, valamint a szürkészöld csomókat alkotó homokviola, a homoki kikerics, a fekete kökörcsin, a deres fényperje és a pusztai kutyatej. A rikító sárga virágú naprózsa sokszor egymaga növi be a homokfelszínt, a kis félcserje gyökerei akár két méter mélyre is lehatolnak. A buckák állatvilágát tekintve különleges értékeket inkább a gerinctelenek között találunk, a pusztai hangyaleső, a sutabogár vagy a homoki futrinka előfordulása mindenképpen említést érdemel. A gerincesek közül a barna ásóbéka és a homoki gyík tartozik az érdekesebb fajok közé.


Gyertyános-tölgyes

A Duna–Tisza közi homokhát kiskunsági részén szétszórt, főleg akác alkotta erdők között itt-ott egy-egy öreg tölgyes foltja tűnik elénk, ezek azonban mindig a különleges homokformákhoz, a barkánok tágas öbléhez, mély fekvésű homoki teknőkhöz kötődnek. A szigetszerű állományok őshonosságát lágy szárú növényfajaik és cserjéik is bizonyítják. Az Alföldön igen ritka ligeti perje mellett előfordul itt az erdei gyöngyköles, az erdei szálkaperje és a görcsös görvélyfű, és különösen érdekes a Duna–Tisza közi homokháton ritka cserjefajok, a tatár juhar, az ostormén- és kányabangita, a mogyoró, a fagyal, a galagonya és a veresgyűrűsom jelenléte. A szürke nyárral elegyes kocsányos tölgyek között feltűnik néhány nyír és különböző korú gyertyán. Az utóbbiak mintegy negyven példányának fennmaradását a természetes felújulás biztosítja. A terület a Natura 2000 hálózat része.


Hajó-lapos

Kunbaracs külterületének nagy része a Duna–Tisza közi turjánvidéken fekszik, amelynek legértékesebb összefüggő részei ma nemzeti parki területek. A kisebb kiterjedésű, viszonylag érintetlen térségeket a helyi önkormányzat alapos felméréseket követően nyilvánította védetté.
A kormos csátés üde láprét maradványa, a Hajó-lapos hosszan elnyúló alakjáról kapta a nevét, a szélein megjelenő boróka a – közeli hátságról származó – felszíni homokborítást jelzi. A valamikor jellemző enyves éger napjainkra csak kisebb újulatban maradt fenn, az aljnövényzetben a kékperje és a rezgőpázsit az állományalkotó. A kékperje és az árvalányhajfélék tömeges megjelenése is mutatja, hogy a terület kiszáradó kékperjés láprétté és sztyepprétté alakul át. A lágyszárúak közül az orchideák érdemelnek említést, valamint az elmúlt évek botanikai kutatásainak eredményeként előkerült fürtös homokliliom. A szinte az egész vegetációs időszakban dúsan virágzó növényeknek köszönhetően számos ritka lepkefaj is előfordul az ex lege védett Hajó-lapos helyi jelentőségű természetvédelmi területen, amely egyben a Natura 2000 hálózat része is.


Hosszú-láp

A hosszan elnyúló védett terület északi része szinte állandó vízborítású láp, ahol a nádas, valamint a zsombéksásos, a pangó vizekkel borított lápok növénytársulása a jellemző. A déli részen kiszáradó lápréteket, sokfelé rekettyefűzbokrokat, fehér nyárakat figyelhetünk meg, egy helyütt kőrises ligeterdő maradványai láthatóak. Az aljnövényzetben a láprétek tipikus növényfajai, a mocsári lednek, a mocsári aggófű, a gyíkpohár, a szúnyoglábú bibircsvirág és a mocsári kosbor díszlenek.
A Dabason 1859-ben megtalált, gyűjtőjéről elnevezett bennszülött ritkaság, a Metelka-medvelepke a nagy lecsapolásokat követően szinte teljesen eltűnt a turjánvidékről, ám a Hosszú-lápon bizonyítottan előfordul. A terület másik érdekes állatfaja a nedves réteken rejtőzködve élő, ritkán szem elé kerülő haris. Fokozottan védett madarunk jelenlétéről rendszerint a hímek recsegő, harsogó hangja árulkodik. Erre elsősorban hajnalban vagy este és éjszaka figyelhetünk fel az ex lege védett Hosszú-láp helyi jelentőségű természetvédelmi területen, amely egyben a Natura 2000 hálózat része is.


Orchideás

A Duna–Tisza közének legkiterjedtebb és fajokban leggazdagabb orchideásai a nemzeti parki törzsterülethez tartozó Peszér–Adacsi-réteken találhatóak, amiben nincs semmi meglepő, hiszen a Duna menti síkság és a homokhátság határán elhelyezkedő turjánvidéket mindig is gazdag növényvilág jellemezte.
A kunbaracsi rezgőpázsitos védett gyep átmenetet képez a kiszáradó és az üde láprétek között. Legjellegzetesebb tavaszi növényei az orchideák, amelyeknek hazánkban több mint ötven faja ismert. Közülük ezen a területen a szúnyoglábú bibircsvirág, a pókbangó és a vitézvirág a leggyakoribb.
Az orchideák kétoldalt szimmetrikus virágjának minden porcikája a minél biztosabb megporzást szolgálja. A virág két speciális alkotórésze közül az egyik a bibeoszlop, amely a bibe és a porzó összenövéséből jött létre, a másik a mézajak. A fajonként igen eltérő formájú, színű és alakú mézajak több feladatot is ellát: csalogató illatanyagokat termelhet, megnyúlt sarkantyúszerű részében nektár gyűlhet össze, ám akár a megporzást végző rovarok leszállóhelyéül is szolgálhat. A rovarok figyelmének felkeltésére a legkülönlegesebb módszert a bangófélék választották: mézajkaik mind alakjukat, mind színüket, mintázatukat és szőrözöttségüket tekintve méhekre emlékeztetnek. Nem véletlen, hogy legfontosabb megporzóik a vadméhek, amelyek „becsapás”-a a virág által termelt illatanyagokkal válik teljessé.
A védett terület fenntartását biztosítja, hogy a kaszálás csak az orchideák magjának elszóródása után engedélyezett. Ám az is fontos, hogy az erre járó kirándulók ne szedjék csokorba ezeket a szép védett növényeket!


   
 
2009. 08. 18. Oldal nyomtatása
©2005 A KvVM
Természetvédelmi Hivatala
neosoft&design