magyar english deutsch
Helyszín
Megye:
Település:
Időpont:
Időtartam:
Ingyenes:
Típus:
Kulcsszó:
A fenti szempontok közül legalább egy megadása kötelező.
Mit jelent a KNPI címere?

Az óvó emberi kézben levő tojás a természet törékenységét jelzi.
A "hímes tojáson" levő minta a kiskunsági homokbuckás tájat, az itt jellemző
borókát, és Petőfi Az Alföld c. verséből is ismert vörös vércsét ábrázolja.

Vagyonkezelési Koncepció

ITT

Áttekintő térkép

 
Az európai közösségi jelentõségû természetvédelmi rendeltetésû területekkel érintett földrészletekrõl
Natura 2000 helyrajzi számos lista településenként
A normaszöveg és e helyrajzi számos lista megtalálható ITT.
 
A térképi megjelenítés ITT érhető el.
Óra
 
Az óráról itt érdeklődhet.
 
» A Kiskunsági NPI védett területei » Kiskunsági Nemzeti Park » Bugac
Bugac
 

 

A Duna-Tisza közi Hátság közepén terül el a nemzeti park legnagyobb területe, Bugac (11 488 ha). Felszín-alaktanilag nagyon hasonlít a fülöpházi és az orgoványi buckákhoz. Egymást váltják a szélbarázdák és az éles gerincű meredek homokbuckák. A legmagasabb buckákat az itt élők el is nevezték: Messzelátó-hegy, Lóállás, Betyár-állás, Pipagyújtó-hegy... stb.
A buckasorokat ÉK felől a bugaci puszta szegélyezi. Azonban puszta sem teljesen sík, a széles, lapos szélbarázdákban mocsarak, nádasok, szikes tavak alakultak ki.
Mára a pusztának csak kb. 1/10-e maradt meg természetközeli állapotában. Erdősítések és szántók zsugorították a pusztát, de a csatornázások és a csapadékhiány miatt eltűntek a szikes tavak, kiszáradtak a buckaközi semlyékek és lápok is.

 

 

 

A 20. század elején táj legnagyobb részét nyílt homoki gyepek, borókás foltok, és néhány fa foglalta el. Az erdősítés alapvetően átalakította a táj egy részének arculatát. A telepített fenyvesek, akácosok és nyarasok megkötötték a homokot, de el is pusztították az eredeti növénytakaró jelentős részét.

 

 


homoki kikerics

A meredek buckaoldalak és buckatetők legszárazabb és tápanyagban legszegényebb növénytakarója itt is a nyílt homokpuszta-gyep. Első virágzó növények között a ritka fekete kökörcsint (Pulsatilla nigrans), melynek bókoló virágaival ritkán találkozhatunk a Duna-Tisza közén. Feltűnő a tömegesen virító sárga homoki pimpó (Potentilla arenaria), a tavaszi kőhúr (Minaurtia verna) apró fehér, és a törpe árvácska (Viola kitabeliana) tarka virága már jobban elbújik. Májustól teljesedik ki a buckák növényvilágának színpompája. A báránypirosító (Alkanna tinctoria) és naprózsa (Fumana procumbens) mellett nem ritka a sárga virágú homoki varjúháj (Sedum hillebrandtii), a homoki vértő (Onosma arenaria), a homoki nőszirom (Iris humilis arenaria), és a szalmagyopár (Helichrysum arenarium).

A már jól ismert fajok mellett itt találhatunk néhány igazi ritkaságot. Az egyik ilyen a gyapjas csüdfű (Astragalus dasyanthus). Könnyű felismerni erősen bozontos és elálló szőrű föld feletti hajtásairól, és sárga virágairól. Ez a tápnövénye egy jégkori maradványfaj lepkének, a fóti boglárkának. Nyár közepétől üde színfolt a borzas len (Linum hirsutum) kékes virágtengere. A homok ősszel is tartogat meglepetéseket. Ekkor hozza virágát egyik „bennszülött” növényünk a homoki kikerics (Colchicum arenarium). Tudományos nevét (Colchicum) az ókori Kisázsia egyik tartományának Kolkhisznak nevéről kapta. A mondák szerint Medea kolkhiszi királylány – aki neves boszorkány is volt - kikericset használt varázsszereinek előállításához. A kikerics egy kolchicin nevű erős mérget tartalmaz, mely fulladásos halált okoz. A kis termetű növény ősszel hozza lila színű virágait, de csak tavasszal fejleszt leveleket és hozza a termését, melyek őszre már elszáradnak.
A buckák széles-lapos tetején erőre kapnak a nyárfák, és kisebb nagyobb záródott foltokat alkotnak. Alattuk gyakori a közönséges boróka (Juniperus communis), másutt a galagonya (Crataegus monogyna), a kökény (Prunus spinosa), a sóskaborbolya (Berberis vulgaris) és a fagyal (Ligistrum vulgare). A borókás-nyárasok aljnövényzetében nem ritka a piros madársisak (Cephalonthera rubra), a vörösbarna nőszőfű (Epipactis atrorubens) , és az 1994-ben felfedezett bugaci nőszőfű (Epipactis bugacensis). Mindhárom faj az orchideák közé tartozik.

A puszta talajának növényzete teljesen elüt a buckákétól, sokkal zártabb, mint a buckás területeké. Gyakori a koloncos legyezőfű (Filipendula vulgaris), a mezei komócsin (Phleum pratense) és a rezgőpázsit (Briza media). Itt tenyészik az egyik legkorábban nyíló orchideafajunk, az agárkosbor (Orchis morio) és az egyre ritkuló pókbangó (Ophris sphegodes) is. Májusban bontják szirmaikat a különböző zsálya fajok, a magyar szegfű (Dianthus giganteiformis ssp. Pontederae) és az üstökös pacsirtafű (Polygala comosa) is. A gyepek leromlásával kialakult a homoki legelőkön barázdált csenkesz helyét a sovány csenkesz (Festuca pseudovina) foglalja el.
Valamikor a bugaci puszta üde színfoltjait jelentő szikes tavak - Szappanos-tó, Szekercés-szék - mára kiszáradtak. A parti zóna sós rétjei is átalakulóban vannak.

Bugac állatvilága is sok hasonlóságot mutat a többi homokterületével. Itt is gyakoriak a hangyaleső lárvák tölcsérei a nyílt homokon. A kifejlett állatokat már nehezebb felfedezni. Az egyenesszárnyúak talán a sáskák a leggyakoribbak. Meleg augusztusi napon százával röppennek fel a pusztát járó ember lába elől. Gyakori a homokszínű sáska, melynek hátsó szárnya halvány azúrkék. Méretével is kiemelkedik a sáskák közül a megnyúlt fejéről könnyen felismerhető sisakos sáska. sisakos sáska

Tekintélyes termete ellenére mégsem ez a leghosszabb egyenesszárnyúja a bugaci pusztának. Néhány éve egy terepbejárás során bukkantak rá a nemzeti park szakemberei a ragadozó életmódot folytató fűrészlábú szöcskére, mely 15 centimétert is meghaladó testhosszával érdemelte ki a - Magyarország leghosszabb rovarja - megtisztelő címet. A puszta minden pontján találhatunk valami érdekeset. A nyílt homokon megfigyelhetjük, hogyan ássa el az utódai számára bölcsőként-táplálékként szolgáló lepkehernyókat a homoki hernyóölő. A mintegy 2 cm hosszú darázs könnyen felismerhető hosszú nyelű potroháról.

A napsütötte helyeken gyakran láthatjuk sütkérezni a homoki gyíkot (Podarcis taurica) és a zöld gyíkot (Lacerta viridis) is, alkonyatkor merészkednek elő a barna ásóbékák (Pelobates fuscus) és a zöld varangyok (Bufo viridis).
barna ásóbéka

A puszták és az erdők leghangosabb lakói a madarak. Gyakori a szajkó, a feketerigó, az örvös galamb, a fülemüle, a vadgerle, a sárgarigó. Egyre gyakrabban látható a magasban keringő egerészölyv is. Az odvas fákban gyakran fészkelnek a seregélyek és a csókák és szalakóták is. Alighogy a nap lebukik, máris elkezdi pirregő énekét a lappantyú. Alkonyattól a hajnalig csapongva vadászik repülő rovarokból álló táplálékára.
A madarak mellett feltétlenül meg kell emlékeznünk az emlősökről is. Néhány éve még nagy számban éltek üregi nyulak a bugaci erdőkben, de a myxomatosis nevű betegség szinte teljesen kipusztította őket. A nyulak természetes ellenségei voltak a rókák, a görény és a héja is.

A bugaci puszta képéhez évszázadok óta hozzá tatoznak az ősi magyar háziállatok, a racka juhok, a szürke marhák és a magyar félvér lovak.

 

 A bugaci területre a Karikás-csárdánál lehet bejutni. A bejáratnál vásárolhatunk belépőjegyet, és itt kaphatunk további információt. A pusztán gyalogosan vagy lovas kocsin lehet közlekedni. Messziről feltűnik A Pásztormúzeum kúp alakú épülete, mely a területre jellemző élővilágot és a kecskeméti puszták pásztoréletét mutatja be. A közelben levő állattartó telepen kisbéri félvér lovakat tenyésztenek. A bugaci csikósok ügyességét és a régi pásztorhagyományokat a főszezonban naponta ismétlődő lovas programok jelenítik meg. A bejárat és az istállók közelében régmúltban használatos pásztorépítmények hű másait láthatjuk. A bugaci puszta ma is az őshonos magyar háziállattartás egyik központi helye. 

Az Alsó- puszta és a Bugaci Nagyerdő a piros kereszt jelzésű, és a piros sáv jelzésű turistautakon látogatható. A jelzés mentén haladva juthatunk el a kilátótoronyig, ahonnan szép rálátás nyílik az Ősborókásra.

Az Ősborókás fokozottan védett terület, csak a kijelölt túraútvonalon látogatható!

A kisvasút Hittanya megállójától a 2 km-es Boróka tanösvény vezet A Pásztormúzeumhoz. A táblák a puszta élővilágát és az állattartás hagyományait mutatják be. A piros kereszt jelzésű túra útvonal ágazik le az Erdei tanösvény, mely egy hurokjellegű. További látnivaló még a csodálatos környezetben fekvő Alföldfásítási Múzeum.
Akik több napot kívánnak eltölteni Bugacon, azok a környék lovas centrumainak vagy szálláshelyeinek szolgáltatásait vehetik igénybe.
Az ide látogatók felkereshetik még Kiskunmajsa termálfürdőjét, mely országos hírű.


 

Turisztikai szolgáltatások Bugacon:

Bugac Puszta Kft.

Karikás csárda 6114 Bugac, Nagybugac 135.

Telefon: 76/ 575 - 112, 76/ 575 - 113 76/ 575 - 117, Fax: 76/ 372 - 688 

E-mail: info@bugacpuszta.hu          GPS-koordináta: N 46°66860' / E 19°63385'

Bucka szálló

6114 Bugac, Felsőmonostor 545.

Tel.: 76/575-520
Fax: 76/372-603

 
H-6078 Jakabszállás II. kerület 150.
Telefon: 76 – 722 800; Mobil: 30 – 349 77 55; Fax: 76 – 704 072
GPS 46.72356° /N (észak) / 19.61490° /E (kelet) /
 
Gál Tanya ökogazdaság
6114 Bugac, Nagybugac 144. Tel.-Fax: 76/575-028
 
 
 


 

 


BUGACPUSZTA RÖVID TÖRTÉNETE /1562 – 1944/


Bugac-és Monostorpuszta – Duna-Tizsa köze legnagyobb legelője már hosszú évszázadok óta a nomád pásztorkodás színhelye volt. A XVI. században (1562-ben)már mindkét pusztát kecskemétiek bérelték. (Bugac és Monostor területe négy pusztából áll: Kis-és Nagy-Bugac, alsó-és Felső-Monostor).
Bugac évszázadokon keresztül kun terület volt. Az eddigi kutatások szerint nevének értelme is kun eredetű. A kun-kódex szerint: a „buga” szó bikát jelent. A bugac illetve a „bugacs” szó a bikával foglalkozó egyén.

A középkorban a mai Bugacpuszta közepe táján – feltételezések szerint község ,település volt: BUGACHÁZA néven. E település viszont már a török hódoltság elején elpusztult. Kecskemét város a 11.796 kh területű Alsó- és Felső-Monostor pusztát 1796-ban vásátolta meg Matjhényi Károlytól. Ez a pusztabirtok a vétel idején per alatt állott, emiatt csak 1853-ban lett telekkönyvileg is jogerősen a város tulajdona. Bugacpuszta egyik részét Nagy- bugacot (9779 kh ) 1868-ban vette meg a város a Földváry családtól. Kis-Bugacot (Bugacpuszta ÉNY-i részét),melynek területe 6190 kh, 1901-ben vette meg a város Szentkirályi Kálmán földbirtokostól. Így tehát Monostor- és Bugac-puszta együttvéve közel 30.000 kh területű (erdős, szikes-tavas, legelő) birtok teljes egészében 1901-től lett Kecskemét város tulajdona. Bugac- és Monostor-puszta Kecskemét város külterületével nem összefüggő közigazgatási terület, hanem különálló határrész (exclave ).
 

A 19. század utolsó évtizedében 1894-ben Kada Elek kezdeményezésére több neves író, költő, festőművész kereste fel Bugacpusztát. A következő évben 1895-ben látogatott el a híres természettudós, etnográfus és országgyűlési képviselő Herman Ottó, aki nagy szakértelemmel tanulmányozta a puszta néprajzi értékeit a nomád pásztorélet titokzatos világát.
1894-től a helyi és országos lapokban (Kecskeméti Lapok, Kecskemét, Vasárnapi Újság stb. ) több méltatás jelenik meg a bugaci pásztorok életviteléről a pásztorélet romantikus világáról. 1896-ban Herman Ottó kezdeményezésére az Ezredévi Kiállításon is bemutatásra került a bugaci pásztorélet látványos formában.
A tárgyi eszközök (a cserény és tartozékai) mellett néhány kiválasztott pásztor (Zubornyák Sándor, Dobos József, Gubacsi Pál) személyesen is részt vett Budapesten a milleniumi kiállításon, ahol több ezren - hazai és külföldi látogatók – tudomást szerezhettek Kecskemét híres pusztájáról. Ezután vált igazán ismertté Bugacpuszta, mint az ősi magyar nomád pásztorélet színhelye, ahová igen sokan (belföldi és külföldi művészek, tudósok) a későbbiek folyamán el is látogattak személyes tapasztalatszerzés céljából.

A századforduló évében 1900. július 21-én Kada Elek, Kecskemét város polgármestere „Vendégkönyvet” (emlékkönyvet) helyeztetett el a bugaci pusztaház vendégszobájában. Ettől az időponttól a vendégek, látogatók, kirándulók, turisták, híres-neves emberek írták be nevüket és többen megjegyzéseket is bejegyeztek a vendégkönyvbe.
Három évtizeden át több ezer látogatója volt a pusztának. Egy részük hivatalos (városi tisztviselő), a többiek pedig belföldi és külföldi turistaként érkeztek rövid látogatásra.

Az 1930-as évek elején a fővárosban már virágzó idegenforgalom volt. Vidéki viszonylatban csupán a Hortobágyi puszta megtekintésére korlátozódott az érdeklődők köre. Ugyanis Bugacnak nem volt a fővárosban kellő propagandája az idegenforgalmat irányító és szervező vezetők körében. Egyébként tudtak Bugacpusztáról, de külföldi csoportokat még véletlenül sem irányítottak a puszta megtekintésére.
Csupán szórványosan érkeztek külföldiek – legtöbb esetben a Kecskeméti rokoni, ismerősi kapcsolatok révén jutottak ki a pusztára, ahol kellemesen töltöttek néhány órát, esetleg egy-két napot. 1932-től viszont nagy változás történt a kecskeméti idegenforgalomban. Négy kecskeméti újságíró tervezetet készített a kecskeméti idegenforgalom lehetőségeiről. A tervezett egyik kiemelt, fontos célkitűzése volt „ a bugaci puszta népéleti és jószágtenyésztési érdekességeinek bemutatása”, vagyis a bugaci puszta és pásztorélet bemutatása a hazai és külföldi turistáknak.
A tervezett elkészítői tanácskoztak a Gazdasági Vasút és a város vezetőivel, majd 1932 őszén javaslatot nyújtottak be a városhoz, hogy Bugac világhírességét idegenforgalmi hellyé emelik. Előterjesztésüket siker koronázta. Megkapták a város támogatását és elkezdődött, elindult a szervezőmunka.
1933. május 17-én megtörténik a sajtóbemutató Budapesten, ahol az idegenforgalom teljes vezérkara, s a budapesti és vidéki sajtó megjelenik. A budapesti napilapok beszámolnak az átütő sikerről. 1933. május 21-e fordulópont Kecskemét idegenforgalmának életében. Az országos idegenforgalmi szervek, és az országos sajtó részére e napon rendezte meg az Idegenforgalmi iroda a bugaci bemutatót. Ettől az időponttól a bugaci idegenforgalom világsikert aratott. Látogatók, főleg külföldiek ezrei jönnek közeli és távoli országokból a bugaci pásztorélet megtekintésére. 1937-ig közel 20.000 látogató fordult meg Kecskeméten és Bugacon.
 

Az idegenforgalom hanyatlása különösen érezhető volt az 1939 utáni években, amikor már a II. világháború javában folyt Európa szerte. Az utazások lecsökkentek annyira, hogy 1944-ben a háború befejezése előtti utolsó évben már szinte senki sem jött a pusztát megcsodálni. 1944 októberében, felsőbb utasításra a jószágok nagy részét áttelepítették Dunántúlra, majd onnan nyugatra szállították. A puszta ezzel elvesztette igazi romantikáját. A lakosság többsége is elmenekült. Így a tanyák nagy része, a pusztaház, a Szentkirályi major is árván maradt a harcok alatt, aminek az lett a következménye, hogy a visszatérő lakosság üres, romos épületeket talált. Jószágok alig maradtak. Az említett két gazdasági épületből a felszereléseket és a bútorzatot széthordták. A tervezett bugaci idegenforgalmi és sport célokat szolgáló repülőtér félig-meddig megépült, de végül is a háború alatt hadicélokat szolgált, így igazi funkcióját elvesztette. Az úgynevezett kettős-állomás (Bugac állomás) mellett a fenyves erdő szélén kiépített kirándulószín és étkező is megsínylette a háború pusztításait. A pusztán ugyancsak árván maradt az iskola épülete is, amelyet 1926-ban gróf Klebelsberg Kúnó kultuszminisztersége idején építettek. Az iskola falai és a tetőzet is megrongálódott, a benne lévő bútorzat és felszerelés nagy része eltűnt a háború alatt.

A háború után a „híres bugaci pusztán sehol semmi élet”, így jellemzi a korabeli újságban a cikkíró, Domján Mihály. A továbbiakban így számol be személyes élményeiről: „A világhíres bugaci pusztán birkózik a füves emelkedésekkel, zsombékokkal autónk. Élőlénynek sehol semmi nyoma, csak a napfény szikrázik az eső után frissen zöldellő tájon. A gulyák, ménesek, juhnyájak áldozatul estek a háború pusztításainak. A puszta romantikája a múlté. A szilaj pásztoréletnek vége, talán örökre, az itató-kutak környékét benőtte a gaz és a gyom. Az élet elköltözött innen, csend van a pusztán és csend a lélekben”.
Hát igen, a háború előtt 3000-4000 szarvasmarha, több ezer juh és hatalmas ménes adta meg Bugac igazi varázsát, és mindez már csak a múlté.
Bugac első nagy korszaka ezzel lezárult, de az ott élő emberek emlékezetében megmaradt őseik bátor, edzett, kitartó és mindig újrakezdő szelleme, amely erőt adhat az utódoknak, egy új világ megteremtését.

Horák Béla

 

 

 

 

 
   
 
2014. 04. 09. Oldal nyomtatása
©2005 A KvVM
Természetvédelmi Hivatala
neosoft&design