magyar english deutsch
Helyszín
Megye:
Település:
Időpont:
Időtartam:
Ingyenes:
Típus:
Kulcsszó:
A fenti szempontok közül legalább egy megadása kötelező.
Mit jelent a KNPI címere?

Az óvó emberi kézben levő tojás a természet törékenységét jelzi.
A "hímes tojáson" levő minta a kiskunsági homokbuckás tájat, az itt jellemző
borókát, és Petőfi Az Alföld c. verséből is ismert vörös vércsét ábrázolja.

Vagyonkezelési Koncepció

ITT

Áttekintő térkép

 
Az európai közösségi jelentõségû természetvédelmi rendeltetésû területekkel érintett földrészletekrõl
Natura 2000 helyrajzi számos lista településenként
A normaszöveg és e helyrajzi számos lista megtalálható ITT.
 
A térképi megjelenítés ITT érhető el.
Óra
 
Az óráról itt érdeklődhet.
 
Közadatkereső

Natura 2000 fenntartási tervek
 
» Pályázatok » Lezárult pályázatok » Élőhely-rekonstrukció az izsáki Kolon-tavon 1.
Élőhely-rekonstrukció az izsáki Kolon-tavon 1.
 

Ez év végéig befejeződik Bács-Kiskun megye egyik kiemelkedő jelentőségű természetvédelmi értéke: az Izsáki Kolon-tó átfogó élőhely-rehabilitációs programjának tervezése – közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján, Kecskeméten a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság vezetője.

Vajna Tamásné az eseményen elmondta: a szervezet korábban a Környezet és energia operatív program élőhely-rehabilitációs támogatási keretéből csaknem 48 millió forint támogatást nyert a projekt előkészítésére. A munka 2010 februárjában kezdődött és ez év végére befejeződik. Legfontosabb eleme a Kiskunsági Nemzeti Park kiemelt természetvédelmi potenciállal és fontossággal bíró – a Natura 2000, illetve a Ramsari egyezmény hatálya alá tartozó – Kolon-tó természeti értékeinek védelme, illetve helyreállítása. Ennek érdekében a projekt elsődleges célja a kedvezőtlen irányú ökológiai folyamatok átmeneti megfordítása és olyan kedvező állapot elérése, amely lehetővé teszi, hogy a Kolon-tó be tudja tölteni vízkészlet-megőrzési és természetvédelmi rendeltetését – hangsúlyozta az igazgató. A tervezett beruházás megvalósítási szakaszában a szakemberek elvégzik a mára eltűnőben lévő, kiemelt jelentőséggel bíró nyílt víztükörrel körülvett lápi és mocsári élőhely együttes rehabilitációját. Gondoskodnak továbbá az élőhely együttest határoló veszélyeztetett borókás-nyaras homokpuszta gyepek megőrzéséről is.


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A projekt célja az emberi beavatkozások előtti gazdag életközösségek részleges helyreállítása, mely a régióban is elősegíti a biológiai sokféleség megőrzését. A megvalósítás során elsődleges cél a lápi és mocsári élőhelyekkel határolt különböző mélységű nyíltvízfelületek kialakítása, s ezzel életteret biztosítani az ezen élőhelyeket igénylő növény és állatfajok számára. A mintegy 42 ha-nyi területen a 0,5-1,5 m vízmélységgel mozaikosan kialakított vízfelületek a legkülönbözőbb időjárási körülmények között is változatos élőhelyet biztosítanak. További cél a vizes élőhelyek, valamint a borókás nyaras homokpuszta gyepek megőrzése érdekében végzett özönnövény irtás. A 113 ha-on elvégzett özönnövény (bálványfa, ezüstfa, selyemkóró, aranyvessző, stb.) irtás biztosítja a természetes vegetáció megóvását, továbbá megszünteti a fertőzési gócpontokat, mellyel megakadályozzuk újabb területek fertőződését.


 

 

 

 

 

 

 

 

A rekonstrukciós munkálatok végrehajtásával visszaállítható lesz a Kolon-tó egykori képéből egy értékes szelet - vélekedett Vajna Tamásné. Jelezte: a beruházás gazdasági hatása sem lebecsülendő, hiszen a fejlesztéssel növekedni fog a terület belvízbefogadó képessége is.

A kizárólag élő természeti értékek védelmét, illetve azok élőhelyének fejlesztését szolgáló projekt eredményeként a Kiskunságra a múltban jellemző élőhelyek alakíthatók ki, valamint válnak fenntarthatóvá. Az említett elemek megvalósulásával védett, fokozottan védett, illetve európai jelentőségű fajok, valamint élőhelyek megóvása, hosszú távú fennmaradása biztosítható. A rendkívül értékes élőhelyek területének növekedésén keresztül pedig lehetőség van a nyílt vizekhez köthető ökológiai folyamatok stabilizálására és a biológiai sokféleség fejlődésére.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A projekt számszerűsíthető eredményei

 

Az élőhely rehabilitációval érintett beavatkozási és célterület nagysága:  1246 ha

 

A projekt célterületének nagysága:                                                       1891 ha

 

A fentieken belül az inváziós fairtással közvetlenül érintett területek nagysága:

§  Fásszárú irtással közvetlen érintett terület:                                 21,4257 ha

§  A fásszárú irtás által érintett teljes terület:                                 112,1736 ha

 

§  Lágyszárú irtással közvetlen érintett terület:                              

92,6057 ha

§  A lágyszárú irtás által érintett teljes terület:                                175,7215 ha

 

A vizes élőhely rekonstrukció érintett területei:  

§  Kotrással, medermélyítéssel érintett terület (1m):                                   9,6 ha

§  Kotrással, medermélyítéssel érintett terület (1,5m):                                4,2 ha

§  Nádirtással érintetten létrejövő nyílt vízfelület (0,5):                                24,6 ha

§  Szigetképzés (költősziget)                                                                    1,0 ha

§  Kotrással érintett terület körül létrejövő monitoring csatorna:                  2,6 ha

 

A projekt megvalósításának tervezett határideje:                                    2013.05.17.

 

Sajtóközlemény 2010.06.22.

 

Sajtóközlemény 2010.11.18.

  
   
 
2016. 12. 14. Oldal nyomtatása
Programnaptár
Természeti események
jan feb már ápr
máj jún júl aug
szep okt nov dec
SZÉCHENYI 2020 pályázatok
 
Átláthatósági nyilatkozat
KNPIg AKTUÁLIS


Az igazgatóság ügyeleti telefonszáma:
 
 
30/555-6171  
  
Itt a természetvédelmet  érintő közérdekű
bejelentéseket
fogadják.
Facebook
 
Pannon szikes vízi élőhelyek helyreállítása a Kiskunságban
www.kolon-to.com
 
 
 
A szalakóta védelme a Kárpát-medencében


 
 
RAPTORS PREY LIFE
 

 

Élet az erdőben
 
 
 
 
 
Kolon-tavi Madárvárta

www.kolon-to.com

Muzsikál az erdő
Muzsikál az erdő
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
©2005 A KvVM
Természetvédelmi Hivatala
neosoft&design