magyar english deutsch
Helyszín
Megye:
Település:
Időpont:
Időtartam:
Ingyenes:
Típus:
Kulcsszó:
A fenti szempontok közül legalább egy megadása kötelező.
Vagyonkezelési Koncepció

ITT

Áttekintő térkép

 
Az európai közösségi jelentõségû természetvédelmi rendeltetésû területekkel érintett földrészletekrõl
Natura 2000 helyrajzi számos lista településenként
A normaszöveg és e helyrajzi számos lista megtalálható ITT.
 
A térképi megjelenítés ITT érhető el.
Óra
 
Az óráról itt érdeklődhet.
 
Közadatkereső

Natura 2000 fenntartási tervek
 
» Védett természeti területek » Természetvédelmi területek
Természetvédelmi területek
 



Ásotthalmi láprét
Védetté nyilvánítás éve: 1990

Hivatalos nevénél sokkal találóbb az a név, amit első látogatói adtak neki: „Csodarét”.
A rétet a helyiek Királyhalmi rétként ismerik. A Királyhalom elnevezés onnan származik, hogy amikor I. Ferenc József Szegeden járt a megtekinteni az 1879. évi árvíz után ujjáépített várost, meglátogatta a nemrégen épült Ásotthalmi Erdőőri Iskolát is. Az iskolaszék egykori elnöke kérte, hogy I. Ferenc József tiszteletére a környéket Királyhalomnak nevezhessék.
A fellelhető régi térképek szerint a rétet az utóbbi 150 év során bizonyosan nem szántották fel. Korábban pedig – a leírások szerint - ezt a vidéket legeltetéssel hasznosították. Valószínű, hogy ez a hasznosítási mód volt a jellemző az elmúlt évszázadban is.
A területre az egyetlen drasztikus behatást az 1942-ben épített a lecsapoló csatorna jelentette, amely a rét kiszáradásához vezetett.
Természetes állapotában uralkodó fűfaja a barázdált csenkesz, de itt a korábbi legeltetések miatt jórészt zavarástűrő rokon faja a sovány csenkesz váltotta fel. Ez az élőhely-típus valaha önállóan és az erdősztyepp mozaikokban is előfordult. A talaj jó termőképességének köszönhetően vagy beerdősítették, vagy mezőgazdasági művelésbe fogták. A Csodarét sztyepprétjei erdőssztyepp eredetűek. A barázdált csenkesz mellett a sokkal zavarástűrőbb sovány csenkesz a gyep legfőbb alkotója, de tömeges az eper gyöngyike, a szarvas kocsord és az egyhajú virág is. Ez utóbbi növény az egyik legnagyobb értéke a védett területnek.
Az egyhajú virág egyik legkorábban nyíló tavaszi virágunk. Első virágzó példányival már február végén találkozhatunk. Ezért nevezik tavaszkikericsnek is.
A sztyepprét és a kiszáradó láprétek folyamatos átmeneti zónájában találjuk a rét másik „csodáját” a mocsári kardvirágot. Magyarországról irodalmi és herbáriumi adatok 12 lelőhelyét említik. Ezekből mára csak 4 marad meg. Világállománya is erősen megfogyatkozott, 1977 óta szerepel a Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) védett növény listáján ez a nagyon szép, dekoratív növény. Ugyanitt bukkanhatunk rá a vitézvirágra, a szibériai- és a fátyolos nősziromra is. A terület legmélyebb pontja felé közeledve a kékperjés láprétek zónájába jutunk, ahol nyár derekától a buglyos szegfű, a fehér májvirág és a kornistárnics virít.
Ez a virágpompa keltette fel a rovarászok érdeklődését is. Az utóbbi évek vizsgálatai több mint 100 kabócafajt, és 350 bogárfajt mutattak ki az eddig feldolgozott anyagokból. Becslések szerint az itt előforduló bogárfajok száma elérheti az 1500-at. De ne csak apró a mindennapi látogató számára rejtett életmódú fajokra gondoljunk, hanem „összefuthatunk” itt olyan nagy termetű futóbogár fajokkal is mint a ragyás futrinka, mezei futrinka, vagy az igen dekoratív aranypettyes bábrabló.
E a rövid ismertetőből is kiderül, hogy a terület megérdemli a „Csodarét” elnevezés.
A terület szabadon látogatható.

Bácsalmási gyapjas gyűszűvirág termőhelye TT (4 ha)
Védetté nyilvánítás éve: 1992.

Mint az a védett terület nevéből is kiderül, itt nem egy értékes növénytársulás, vagy egy nagyobb élőhely-komplex került védelem alá, hanem egy a természetes élőhelyein egyre ritkuló növény védelmét igyekeznek előfordulási helyének védelmével megoldani. A védett terület tágabb környezete nem bővelkedik természetes gyepekben vagy erdőkben, hiszen Bácskai löszös síkság szinte minden négyzetméterét művelésbe fogták. Ebben a kultúrsivatagban felüdülést jelent ez a 4 hektáros védett terület és közvetlen környezete. Bácsalmás felől közelítve először a szomszédos szikes tó medre tűnik fel. A tómeder mögötti telepített fiatal tölgyes szegélye és tisztásai rejtik a gyapjas gyűszűvirág itteni, néhány száz töves állományát.
Felmerülhet a kérdés, hogy ilyen körülmények között természetes-e a növény itteni előfordulása? Számos példa bizonyítja, hogy a valamikori egybefüggő löszgyepek néhány karakterfaja képes a túlélésre az apró, szigetszerű élőhelyeken is. Gondoljunk csak az erdélyi hérics csorvási, vagy a bókoló zsálya kondorosi termőhelyére.
A gyapjas gyűszűvirág kis elterjedési területű kelet-balkáni faj, mely hazánkban éri el elterjedésének nyugati és északi határát. Főleg másodlagos cserjésekben, száraz gyepekben, legelőkön és erdei tisztásokon fordul elő. Ez a két éves növény első évben csak tőlevélrózsát fejleszt, második évben hozza virágzatát. Szára, mely meghaladhatja az 1 méteres magasságot is, egyszerű, el nem ágazó, alsó részén kopasz, felső részén gyapjas. A tőlevelei tömött levélrózsát alkotnak, virágzáskor elhervadnak. Júniustól augusztusig nyíló virágai a szár csúcsán helyezkednek el, fehér vagy sárgásfehér alapon barna vagy ibolyás erezetűek.
A gyapjas gyűszűvirág egyike a legfontosabb gyógynövényeinknek. Leveleiből szívbántalmak elleni gyógyszert készítenek. Hazánkban 1940 óta foglalkoznak nagyüzemi termesztésével. A terület szabadon látogatható.

Császártöltési Vörös mocsár TT (930 ha)
Védetté nyilvánítás éve: 1990

A Duna-Tisza közi Hátság löszös nyugati peremvidéke, Császártöltés és Kecel között több mint 10 km hosszan meredek letöréssel 10-20 m-re magasodik a Duna-völgy fölé . Az ország egyik egykor állóvizekben leggazdagabb területe volt ez a vidék, a Kalocsai Sárköz.
Valamikor keresztül-kasul behálózták a fokok, erek, posványok, kisebb-nagyobb tavak, természetes úton lefűződött folyóágak. Az ármentesítések előtt évente kétszer-háromszor is elöntötte a területet a víz.
A lecsapolások után gyökeresen megváltozott a táj arculata. A valamikor vízjárta területek helyén ma szántóföldek vannak. Az ártéri gazdálkodást felváltotta az intenzív szántóföldi növénytermesztés.
Ennek az egykor gazdag vízi világnak egyik utolsó hírmondója a ma védett lápvonulat - az úgynevezett Őrjeg - középső része, a Vörös mocsár.
A mocsár holocén kori Duna-mederben jött létre. A folyóág a természetes lefűződés után megindult a meder feltöltődése, elmocsarasodása. A part mentén sás és nád, beljebb hínárok tenyésznek. A terjeszkedő növényzet lassan összezsugorítja a nyílt vízfelületet, idővel az egész víztükör eltűnik. A feltöltődés során a tómederben felhalmozódó elhalt növényi maradványok tőzeggé alakulnak. E lassú folyamat eredményeként a mederben néhol több méter vastag tőzegtelepek képződtek.
A Kalocsai-síkság legmélyebb részén fekvő mocsár vízutánpótlását korábban a Duna áradásainak köszönhette. Ma az 5-20 méterrel magasabb löszös bácskai perem szivárgó vizei biztosítják ennek a keskeny zónának a viszonylagos vízbőségét. Ezt az idilli állapotot a Duna-völgyi-főcsatorna megépítése – mely a mocsár nyugati peremén húzódik – sem változtatta meg gyökeresen.
A táj arculatának átalakulása a mélyben rejtőző, néhol 3-5 m vastag tőzeg bányászatának köszönhető. Régen a tőzeget tüzelésre használták, ma a mezőgazdaság a fő felhasználó. A néhány évtizedes intenzív bányászat eredményeként a terület jelentős részén tőzegtavak fekete vize csillog.
A tőzegbányászat következtében kialakult, változatos élőhelyek gazdag élővilágot tartanak fent. A tőzeges talajon főleg fűzbokrokkal tarkított mocsári nádasok teremnek.
Állatvilága leggyakoribb képviselői természetesen az ízeltlábúak. A vízben az óriáscsíbor és a sárgaszegélyű csíkbogár lárvái vadásznak. Az ízeltlábúaktól nyüzsgő mocsárvilág terített asztal a kétéltűek és a hüllők számára. A vízben a gyakori kecskebékák és tavibékák a leghangosabbak. A fákon a zöld levelibékák hallatják hangjukat. Míg a békák elsősorban ízeltlábúakkal, addig a vízisikló főleg békákkal és kis halakkal csillapítja éhségét. Gyakran láthatunk a parton napozó mocsári teknősöket is.
A tavak dús növényzete kitűnő búvóhelyül, a vízben élő apró élőlények táplálékforrásul szolgálnak az olyan mocsári halfajoknak, mint a compó, a védett lápi póc vagy a réti csík.
A mélyebb bányagödrükben pontyok, kárászok és csukák is élnek. A szabad víztükrű tavakon a hagyományos kisszerszámos halászat folyik.
A tél kivételével madárdaltól hangos a nádas. A kórus tagjai a nádi énekesmadarak: a függő cinege, a nagyhangú nádi rigó, a kékbegy és a nádi tücsökmadár.
A vízi életmódhoz leginkább alkalmazkodott madarak a récefélék és a vöcsökalkatúak. A búbos vöcsök és a kis vöcsök apró halakat, vízi rovarokat zsákmányol. A récefélék és szárcsák gyakran a pézsmapockok várait használják fészkelésre. A part menti sűrű vízinövények között bujkálva él a guvat, a pettyes vízicsibe és a vízityúk. A nádasokban fészkel a vörös gém, és a nagy kócsag is.
A gazdag halzsákmány vonzza ide a ma már veszélyeztetett fajnak számító vidrát is.
A védett terület keleti határán húzódó magas löszpart a jégkorszak utolsó időszakában keletkezett. A területen szőlő- és szántóföldi kultúrák honosodtak meg az 1700-as években betelepített németajkú lakosság szorgalmas munkájának eredményeként. A löszös magaspart letöréseiben gyurgyalagok fészkelnek. A magaspart alatt húzódó úton nem csak e színpompás madarak miatt érdemes megállni, hanem azért is, mert innen nyílik a legszebb kilátás a löszfal lábánál elterülő védett területre.

Csólyospálosi réti mészkő- és dolomitfeltárás (1 ha)
Védetté nyilvánítás éve: 1978

Csólyospálos határában világviszonylatban is jelentős természeti értéket láthatunk. A Duna-Tisza közének állandó és időszakos szikes tavaiban, semlyékeiben főleg a holocén időszakban karbonátos üledékképződés volt jellemző. Az üledékből laza karbonátiszap képződött, de a Duna-Tisza köze délkeleti részén ennek kiválása mellett 20-60 cm vastag kemény karbonát kőzet is lerakódott. A szilárd karbonát kőzet fő ásványtani összetevője a dolomit.
Az ilyen dolomitképződéshez különleges éghajlati viszonyok szükségesek. Az ittenihez hasonló jelenség a világon is csupán néhány helyről ismeretes.
A réti mészkő képződéshez a kedvező viszonyokat valószínűleg a nyári csapadékszegénység, a vízfelszínéhez képest sekély vízszint, az emiatt jelentős párolgás és a tavak vizének kémiai összetétele adja. Csólyospálos körzetében is valamikor itt tó volt. A kialakult réti mészkövet 1-2 m vastagságú löszös-homokos fedőréteg takarta be ez elmúlt évezredekben.
A csólyospálosi feltárás egyike azoknak az e tájon kialakult kővágó helyeknek, (bányáknak), amelyekből házalapozáshoz használt réti mészkövet bányásztak. Ez a kőzet kézzel is könnyen megmunkálható. Kialakulásához 10-15 ezer évre van szükség.
A réti mészkövet a helybeli lakosság „darázskőnek” nevezi, amit a darázsfészekre emlékeztető, barnás lyukacsos szerkezetéről kapott. A lyukak azoknak az elhalt növényi részeknek a nyomai, amelyek a kőképződés során a szikes tó fenekére jutva, a mészkőben rekedtek, majd később elkorhadtak.
A Duna-Tisza közé képződött réti- vagy tavi mészkő a Kiskunság egyetlen és jó minőségű szilárd építőanyaga. Ebből épültek a kőkutak, de nagyobb épületek alapjai is, mint például az egykori kapitánysági kerületi emeletes ház Kiskunfélegyházán, ami jelenleg Kiskun Múzeum.
A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága udvarán Buda Ferenc réti mészkőből faragott kun alakot ábrázoló szobrát láthatják, melyen a következő rovásírásos szöveg olvasható:
„E kőember állíttatott kun atyáink emlékére. Múló idő állj meg itten, égbéli nap süss e népre.”

Csongrádi Kónya-szék TT (485 ha)
Védetté nyilvánítás ideje: 1998.

Kelet felé elhagyva a Duna-Tisza közi Hátság homokbuckákkal tagolt vidékét megváltozik a táj. Löszös, homokkal fedett hordalékkúp síkságra érünk. A lankás hátak között időszakosan vízzel borított szikes laposokat találunk. Ezek egyike a Csongrádi Kónya-szék. A múlt század végén a Csongrád- Kiskunfélegyháza vasútvonal megépítésével – alapvetően megváltozott a táj arculata. A vasút két részre osztotta a hajdan egységes területet és ezzel megváltoztatta a felszíni vizek mozgását is. A később épített lecsapoló csatorna aztán szinte teljesen kiszárította ezt a vidéket. Így a hajdani vízgazdag állapotok ma már csak foltokban, és csak kedvező időjárási feltételek között figyelhetők meg. Ennek ellenére a Kónya-szék egyes részein tavasszal jelentős vizek gyűlnek össze az itt költő parti madarak nagy örömére. A védett terület még ma is őrzi a szikes pusztai táj jellegzetes felszíni formáit és élővilágát. Növényzete a szikes pusztákon megszokott képet mutatja. A hátakon löszgyepek maradványaira bukkanhatunk. Az intenzív legeltetés miatt a tipikus lösznövények szinte eltűntek. Néhány gyakoribb faj, pl. a koloncos legyezőfű vagy a lila ökörfarkkóró azért megtalálható. A hátas részeket a vakszikes laposoktól magas szikpadkák választják el. A nagy vakszikes foltokat szik-erek és szikes mocsarak tarkítják. Itt elsősorban a sótűrő bárányparéj, pozsgás zsázsa, mézpázsit, fehér tippan, és a nedvesebb foltokban zsióka a jellemző. Valaha ezekben a laposokban nyár közepéig is megmaradtak a felszíni vizek.
A változatos élőhelyek és a mikrodomborzat és miatt a Kónya-szék állatvilága igen gazdag. Eddig 84 madárfajt figyeltek meg ezen szántóföldek közé ékelt területen.
A tulajdonviszonyának átalakulása miatt megváltozott a gyepek használata. Szinte teljesen megszűnt a legeltetés. Ennek hatására megindult a gyep regenerációja. A legeltetés hiánya miatt a szikeseken kedvezőtlen folyamatok indultak be. A rövid füvű, kopár felszíneken élő rovarok csökkenésével eltűnt a széki lile, amely korábban állandó lakója volt a vidéknek.
A legelés elmaradása miatt kissé átalakult terület azért még mindig gazdag madárvilágnak ad otthont. Ha az ősszel és a télen elég csapadék hullik, megtelnek a szikes laposok vízzel, és ennek köszönhetően tavasszal nagygodák, piroslábú cankók és más parti madarak nagy csapataival találkozhatunk a tavaszi kéklő vizű pusztán. A szikes puszták felett gyakran látható a vörös vércse, mely elhagyott szarka és varjú fészkekben költ. A szalakóta is csak táplálkozni jár ide, mert költésre megfelelő odút csak a környékbeli tanyák öreg nyárfáiban talál. A puszta télen sem csendesül el teljesen. A pockokra vadászó egerész- és gatyásölyv mellett láthatunk itt kisebb csoportokban táplálék után kutató foglyokat is.
A Kónya-szék területe szabadon látogatható.

Érsekhalmi Hét-völgy TT (26 ha)
Védetté nyilvánítás éve: 1998.

A Duna-menti síkság és a Duna-Tisza közi Hátság érintkezésének egyik geomorfológiailag legérdekesebb megjelenésű részén, a Keceltől Bajáig húzódó magaspart középső részén helyezkedik el a védett terület. Itt a Hátság itt 10-15 méter magas, alámosott löszparttal kezdődik. A magaspart, mint a folyószabályozás előtti egyik állandó szárazulat, már a bronzkori ember életében is fontos szerepet játszott. Ezt bizonyítja az is, hogy a terület déli végében egy a középső bronzkorban épített erődített földvár sáncrendszerének maradványai még ma is láthatók. (Ez a régészeti érték indokolta a – mai természetvédelmi terület - egy részének 1991-ben „Történelmi régészeti jelentőségű védett terület”-té nyilvánítását.)
A terület későbbi hasznosításáról még nem sokat tudunk, de a lejtők meredekségéből következően legeltetésen kívül másra nem használható. Bár a löszpart két másik darabja már korábban természetvédelmi oltalom alá került (Vörös-mocsár TT, Hajósi kaszálók és löszpart)., ennek a területnek a védelem alá helyezése mégis indokolt volt. A védett terület felszínét az a terület nevéből is adódó hét kisebb-nagyobb völgyecske határozza meg, melyek az utolsó jégkorszakot követő csapadékban gazdagabb időszak összefolyó felszíni vizeinek felszínalakító munkájával alakultak ki. A löszös talajok jó termőképessége miatt a magaspart tetejét már évszázadokkal ezelőtt művelésbe fogták szántóföldekké váltak, vagy erdőket telepítettek rá. Ennek következtében a természet közeli állapotban megmaradt foltokat csak a Duna-völgy felé néző meredek partoldalon, és a bevágódások (völgyek) oldalain találunk. Ezeket a területeket - a Duna-Tisza közén ritka - védett növényfajokban igen gazdag löszpusztai vegetáció fedi. A tavasz egyik legkorábbi nyíló növénye a tarka sáfrány, mely a völgyek északnyugati lejtőit díszíti. Később a fürtös gyöngyike és a törpe nőszirom bontja szirmait. A virágpompa érdekessége, hogy az általában előforduló sárga és lila színváltozatok mellett megtaláljuk itt a két szín minden árnyalatát, sőt egy foltban fehér virágokat is láthatunk.
Az egyik völgyben rábukkanhatunk a termőhelyeinek felszántása miatt ritka cserjére, a törpemandulára, melynek jelenléte mindig háborítatlan sztyeppfoltra utal. Parkokban is egyre gyakrabban találkozhatunk vele, mint dísznövénnyel. Gyakori itt a zárt homoki gyepekből is ismert száratlan csüdfű, de rátalálhatunk a pusztai meténgre, és a magas gubóvirágra is. Mint szinte minden természetközeli gyepben itt is megtalálhatunk jó néhány orchidea fajt, például Európa legkisebb virágú kosborát, a sömörös kosbort, vagy a poloskaszagú kosbort és a pókbangót. A virágos növényeket sok, máshol ritka nappali lepke látogatja. Ilyenek például az atalanta lepke, a nappali pávaszem, és a kis rókalepke.
A hüllőket három gyíkfaj képviseli a völgyekben. Leggyakoribb a fürgegyík, a másik két faj – a homoki és zöld gyík – már jóval ritkább.
A völgyek oldalát és alját elborító galagonyásokban költ a barátposzáta, a karvalyposzáta és a mezei poszáta is. A terület végénél található meredek partfalban fészkelnek a gyurgyalagok és a partifecskék. Az itt előforduló emlősök közül a borzot kell kiemelnünk, melynek vára az egyik völgyben bújik meg.
A védett terület szabadon látogatható, de felkereséséhez nélkülözhetetlen a hosszú nadrág és a hosszú ujjú ing, mert völgyeket megközelíteni csak az alsó végük felől lehetséges, amit sűrű galagonyások zárnak el a kevésbé elszánt látogatók elől.


Hajósi homokpuszta TT (188 ha)
Védetté nyilvánítás éve: 1998

Ahogy a Duna-Tisza közi Hátságon délebbre haladunk, egyre kevesebb természetvédelmi oltalom alatt álló területtel találkozhatunk. Pedig például az Illancs nevű kistáj területe igen gazdag felszíni formákban. Itt található az Alföld legmagasabb pontja a 174 méter magas Ólom-hegy is.
Valaha a természetes növényzet is nagyon fajgazdag lehetett. A kistáj talaja többnyire futóhomok, de néhol már megtaláljuk a lösz lerakódásának nyomait amit a természetes vegetáció is azonnal jelez.
Ennek köszönhetően a közel 200 hektáros védett terület nem csak felszíni formáiban, de növényzetében is igen különleges. A telepített erdők közé beékelődő gyepmaradvány már felszíni formáival is ámulatba ejti az ide látogatót. A meredek buckaoldalak helyett a lankásabb felszíni formák az uralkodók. A lankásabb helyeken a zárt homoki sztyepprét, míg a dombok meredek oldalain a nyílt homokpuszta-gyepek a jellemzők. Az uralkodó fűfaja a barázdált csenkesz és a magyar csenkesz természetes kereszteződéséből kialakult rákosi csenkesz, mely a homoki sztyeppréteken. az alacsonyabb humusztartalmú talajokon válik uralkodóvá. Ez a gyeptípus valaha az erdőssztyepp vegetáció uralkodó gyepje lehetett.
A gyep már kora tavasszal virágpompába öltözik. A sort február végén - március elején a tarka sáfrány kezdi. Vele egy időben nyílik az agárkosbor és a lilás-fekete szirmú fekete kökörcsin. Már áprilisban bontja szirmait a báránypirosító, és az itt igen gyakori homoki nőszirom is. Nyár elején bukkanhatunk rá a bennszülött növényünk, a homoki varjúháj sárga virágaira. Szeptember elején szinte lépni sem lehet a homoki kikerics rózsaszínű virágaitól.
A gyep állatvilágáról nem sokat tudunk. A gerincesek közül említést érdemel a zöld gyík, a rézsikló és az ürge. Ezeken kívül sok érdekes madárfajt is láthatunk a gyepeken táplálkozni, vagy felette átrepülni, melyek a környező erdőkben és bokros területeken költenek. Sokszor felfedezhetjük a gyepekben a vaddisznó túrásának nyomait, vagy a szarvas jellegzetes nyomait a puha homokban. Mindkét vadfaj a környező erdők gyakori lakója.
A terület szabadon látogatható, de megközelítése nem egyszerű, távol esik minden forgalmas úttól.

Hajósi kaszáló és löszpartok TT (121 ha)
Védetté nyilvánítás éve: 1990

Már a terület nevéből is sejteni lehet, hogy közel járunk a borairól híres Hajós településhez. Ezen a tájon a szőlőtermesztést - a törökök uralom alatt elnéptelenedett vidék benépesítésére - 1722 és 1770 között német nyelvterületről betelepített sváb családok honosították meg. Ekkor kezdték intenzív művelésbe fogni a Duna-Tisza közi Hátság és a Duna menti-síkság határát markánsan jelző löszös tereplépcső felszínét. A hasznosítás nem csak a lankás felszínekre terjedt ki, hanem már az 1840-es években kiépített pincerendszereket találunk a meredek letörések oldalában is. Az első pincéket vályogból épült, oromfaluk deszkából vagy vesszőfonatból készült, a tető pedig nádból. Ma már a pincesor más képet mutat. Az új pincék téglából, cseréptetővel készültek.
A több mint kétszáz éves emberi hatás eredményeként mára már az összes löszös talajú terület művelésre került. Csak a meredek lejtőkön, a víz által kialakított löszvölgyek oldalaiban lelhetünk rá az itt jellemző élővilág maradványaira.
A védett terület gyepeire is a közepes degradáltság a jellemző. Feltehetően a legeltetés hatására az egykor kétszikűekben gazdag gyepben ma az egyszikű fűfélék jellemzők. Az egykor uralkodó a barázdált csenkeszt, részben felváltotta a kunkorgó árvalányhaj, a kétszikűek közül leggyakoribbak a zavarást jól elviselő zsálya fajok.
A löszfal lábánál - a Vörös mocsár déli folytatásában – a Hátságról leszivárgó vizek által táplált magas-sásosokat, mocsárréteket, nedves kaszálókat, lápréteket és nádasokat találunk. A mocsári kosbor, a szibériai- és fátyolos nőszirom, a buglyos szegfű és a kornis tárnics az egykor vízjárta vidék jellemző növényei.
A löszpartok meredek falába vésik hosszú járataik a trópusi színekben pompázó gyurgyalagok.
A terület szabadon látogatható.

Kéleshalmi homokbuckák TT (168 ha)
Védetté nyilvánítás éve: 1975

A Duna-Tisza közének felszíne a holocén korszakban - a földtörténeti jelenkorban - nyerte el mai formáját. A Duna medre, amely eredetileg északnyugat-délkeleti irányban átlósan szelte át az Alföldet, fokozatosan nyugatra helyeződött át, és észak-déli irányt vett fel. Hordalékából építették fel a döntően észak-nyugati irányú szelek a Duna-Tisza közi homokhátságot, amelynek legmagasabb vonulata Illancs, Bács-Kiskun megye déli részén húzódik.
Ezt a változatos, nyugtalan felszínű területet tarka vegetációs mozaik borította: a buckaközi mélyedésekben tavak, mocsarak, égerlápok, a magasabb térszínen gyöngyvirágos tölgyesek, a buckaoldalakon és buckatetőkön kiritkuló, gyepfoltokkal váltakozó pusztai tölgyesek és fehérnyárasok díszlettek. Az külterjes pásztorkodás és az erdőirtások hatására a homokpuszták területe megnövekedett az erdőfoltok rovására. A túllegeltetett gyepfoltok fellazulása következtében futóhomok.
A homokkötés évszázados erőfeszítéseket követelő munkája a múlt század második felében kezdte meghozni gyümölcsét, majd a második világháborút követő nagy erdősítésekkel be is fejeződött. A telepített erdők, elsősorban az akácosok, az erdei- és feketefenyvesek csak keveset őriztek meg az eredeti növényvilágból. annak maradványait már csak kicsiny, szétszórt természetvédelmi területeken találjuk meg.
Ezek egyike a Kéleshalom község határában fekvő homokbuckás terület. A pionír homokkötő gyeptársulásoktól a zárt homokpuszta-gyepekig sokféle növénytársulás található meg itt. Legjellemzőbbek a másodlagosan kialakult pusztai cserjések. Jellemző itt az egybibés galagonya, de kökény, boróka, vadrózsa, a védettebb mélyedésekben pedig – főleg a fehérnyár-sarjtelepek árnyékában – varjútövis és fagyal csatlakozik hozzájuk. A buckaközi mélyedések alján, már a talajvíz közelében, a serevényfűz törpecserjése díszlik, melynek védelmében több különleges gombafaj és néhány orchideaféle – vörösbarna nőszőfű, piros madársisak – él. A homokpuszta-gyepek csakúgy, mint a Duna-Tisza köze más vidékein, számos bennszülött és pontusi-pannon növényfajnak nyújtanak otthont. Ilyen például a homoki bakszakáll, a kék szamárkenyér, a pusztai kutyatej, a homoki vértő, a tarka- és a zászlós csüdfű, valamint az ősszel virágzó homoki kikerics, a kései szegfű és a homoki keserűfű.
Sajnos ez a terület is fertőzött az Észak-Amerikából származó selyemkóróval ami az 1870-es években jelent meg hazánkban, mint több célra is alkalmas növény. Ma már szinte az ország minden területén megtaláljuk, és ahol egyszer megtelepszik szinte kiirthatatlan. Teljesen átformálja környezetét, nem csak árnyékolásával, hanem gyökeréből kibocsátott anyagokkal is pusztítja az őshonos növényeket

Kiskőrösi turjános erdő TT (550 ha)
Védetté nyilvánítás éve: 1990

Több, korábban is védett terület egyesítésével 1990-ben jött létre a Kiskőrösi turjános természetvédelmi terület. Ha a turjánvidéket térképeken ezzel az elnevezéssel nem találjuk meg. A turjánvidék ugyanis inkább növényföldrajzi, mint földrajzi fogalom.
A Solti-síkság keleti peremén, az egykori Duna-ártér és a Duna-Tisza közi homokhátság határán húzódó lápvidéket nevezik turjánvidéknek, amely az ősi Duna-medrek vonalát követi. A turján szó pontosan azt az élőhely típust, vegetáció-egységet jelöli, amely ezeknek a területeknek a jellemzője: az égeres és magyarkőrises láperdőket, rekettyefüzeseket, magassásos lápréteket és kaszálóréteket.
A homokos altalajt vékonyabb-vastagabb tőzegrétegek fedik. A láperdők pangó vizűnek látszanak ugyan, de valójában lassú utánpótlást kapnak a felszín alatt áramló talajvizekből.
A jellemző kőrises égerláp erdő első pillantásra a szubtrópusi mocsárerdők hangulatát idézi: sötét és zárt. A fák 10-15 cm mély vízben állnak. A kőrisek az ég felé törnek, az égerek sarjcsokrokban nőnek. Széles „talpikon mohákból, páfrányokból, lágyszárú növényekből álló „kertek” települnek meg. A fák közötti vízben hínárnövényzet alakul ki, melynek legszebb növénye a békaliliom. Az erdő mély fekvésű, vízállásos részein a rekettyefűz áthatolhatatlanul sűrű bozótjaival találkozunk. A tőzeges-iszapos szegélyzónákban ritka lágy szárú növényeket találunk, a nyári tőzikét és lápi csalánt.
A magasabb fekvésű, már nem vízállásos területek eredeti növényzete a tölgy-köris-szil ligeterdő, illetve a gyöngyvirágos tölgyes lehetett. Ennek azonban itt már csak nyomait találjuk a kiskőrösi Szücsi-erdőben. A láperdők szegélyében két cserjefaj, a gyógynövényként közismert kutyabenge és a kányabangita a gyakori.
A vízállásos helyeken magassásos növényzet alakul ki. A fél méternél magasabb, sűrű sásállományokat csak ritkán kaszálták, mert takarmánynak értéktelenek („savanyúfüvek”), legfeljebb alomnak alkalmasak, ezért szép számmal maradtak fenn bennük ma már ritka növények: a nádi boglárka, a hosszúlevelű veronika, a mocsári aggófű, a vidrafű, a keleti békakorsó vagy a gyilkos csomorika. Kevésbé ritka, de feltűnő a másfél méteresre is megnövő sárga virágú mocsári nőszirom, valamint a szibériai nőszirom. Július végétől virágzik, sok helyütt tömegesen, a fél méternél magasabb, dúsan ágas, bódító illatú buglyos szegfűt. Kevésbé feltűnő, alacsony termetű, és a védett területeken belül is ritka fehér májvirág vagy tőzegboglár és az egyik legszebb nyár végi vadvirágunk, a kornistárnics.

Kiskunhalas Fejetéki-mocsár TT (25 ha)
Védetté nyilvánítás éve: 1992

A Duna-Tisza közére hajdan jellemző kiterjedt tőzeges mocsarak és nedves rétek egyik utolsó maradványa a Fejetéki mocsár. Ez a mocsár a többi hátsági vizenyős területhez hasonlóan a csapadékból és a talajban szivárgó vizekből táplálkozik. Az elhalt növények anyaga az oxigénszegény körülmények között nem tudott teljesen lebomlani, így megindult annak felhalmozódása, tőzeggé fejlődött.
A tőzeges talaj jelenlétét bizonyítja a terület növényzete is. A legmélyebb részeken viszonylag fajszegény fűzbokrokkal tarkított mocsári nádasokat találunk. Ennek szegélyében a terület legértékesebb társulásai húzódnak meg, a zsombéksásosok és semlyékek.
A zsombékos nevét a vízből sokszor egy-másfél métere is kiemelkedő, oszlopszerű zsombéksás tövekről kapta, amelyek sűrűn összefonódó gyökerekből és hajtásokból állnak. A pásztorok kiszárították, és ülőkének használták ezeket. A zsombékosok nehezen veszik fel a vizet, ezért sokszor rajtuk évelő növények telepednek meg. Jellemző a közönséges lizinka, a mocsári galaj, és a réti fűzény.
A zsombékok közti semlyékek rejtik a Duna-Tisza köze egyik legritkább védett növényét a vidrafüvet. Mint görög eredetű tudományos nevéből is sejthető (Menyanthes = feltűnő virág) virágai sem közönségesek. A vízből kiálló virágzata rojtos csészelevelű fehéres-rózsaszín virágokból áll. Gyógyhatását a rómaiak és a görögök is ismerték.
A magasabban fekvő részeken kiszáradó láprétek alakultak ki, ahol sok védett növényfaj él. Ilyenek például a szúnyoglábú bibircsvirág, a mocsári kosbor, a hússzínű ujjaskosbor és a vitézkosbor, a fehér májvirág, a buglyos szegfű és a kornis tárnics.
Ez a kis kiterjedésű láp nem csak ritka növényeknek, de néhány kétéltűnek és hüllőnek, és számos nádhoz kötött madárfajnak is otthont ad. Megfigyelhető itt a zöld levelibéka, a mocsári béka és a kecskebéka, de fürge gyíkot és vízisiklót is láthatunk. A nádasokban gyakori költőmadarak a cserregő nádiposzáták és a nádi tücsökmadarak.

Kunfehértói holdrutás erdő (120 ha)
Védetté nyilvánítás éve: 1975

A védett területet egyetlen növényfaj, a virginiai holdruta háborítatlan fennmaradása érdekében alakították ki. Az ilyen „fényűzés” legnagyobb ritkaságok vagy a legkényesebb fajok esetében elengedhetetlen, hiszen az adott növény megőrzésére nincs más lehetőség.
Az erdő írásos múltja az 1700-as évek közepéig kereshető vissza. Ekkor Nagy Szeder László a „Kiskun-Halas város gazdaságtörténete” című könyvében, mint közcélokra kisajátított nyárerdőt említi. A később készült térképeken is mindig erdőként jelzik a területet. A 19. század elején megkezdődött erdőtelepítésekkel területe folyamatosan nőtt. Először még őshonos fajokat ültettek, a múlt század harmincas éveitől viszont az akác, majd a századforduló után a nemesnyár és a fenyők telepítése is megindult. Ezzel alapvetően átalakították az akkor még természetes erdő képét.
A ma itt tenyésző 42 fásszárú növényfaj (26 fa és 16 cserjefaj) látszólagos sokszínűsége ezeknek a mesterséges betelepítéseknek köszönhető.
A védett, egykor feltehetően gyöngyvirágos tölgyes erdő faállományának jelentős részét ma az akác alkotja. Az őshonos fajokat a szürke nyár és a kocsányos tölgy képviseli. A fekete bodza kivételével a fajgazdag cserjeszint az eredeti gyöngyvirágos tölgyes maradványa, akárcsak a gyepszintben a gyöngyvirág, a salamonpecsét és a kék ibolya.
A védett terület ritkasága a virginiai holdruta ebben a meglehetősen degradált gyepszintben él, és szemlátomást jól érzi magát. Hasonló adottságú termőhelyeket százával találhatna, még a távolság sem lenne számára akadály, hiszen lisztfinomságú spóráit bárhová elhordja a szél, mégis ez az egyetlen előfordulása a Kárpát-medencében.
A virginiai holdruta 1951-ben történ felfedezése óta folyamatosan izgatja a kutatók fantáziáját a kérdés: Miért csak itt él meg ez a növény? Két vélemény alakult ki a növény eredetével kapcsolatban. Egyik természetesen az őshonosságát hangoztatja, míg a másik szerint a századfordulón beindult erdősítések valamelyik fázisában, az akkor még külföldről behozott facsemeték földlabdájával kerülhetett mai termőhelyének közelébe a holdruta, és onnan spórái segítségével telepedett meg a természetes erdőállományokban.
Függetlenül attól, hogy melyik feltevés az igaz, a természetvédelem feladata megóvni ezt a kontinensünkön ritkának számító növényt.
A virginiai holdruta az ősi harasztok közé sorolható, legközelebbi rokonai a páfrányok. Kunfehértói állományának nagysága ma ezer példány körüli, de hosszú fejlődésmenete miatt a pontos állománynagysága nehezen becsülhető meg.
Ismerkedjünk meg kissé közelebbről a virginiai holdrutával! A virágos növényeknél jóval ősibb törzsbe, a harasztfélék közé tartoznak. Legközelebbi közismert rokonaik a páfrányok. A nedves években a félméteres magasságot is elérő, osztott és csipkés-fogas szeletű levelei teljesen páfrányszerűvé teszik. Az orchideákhoz hasonlóan a fejlődése gombákhoz kötött, igen lassú, akár tíz évig is tartó folyamat. A holdruták más fajai az egész északi mérsékelt övben elterjedtek, a leggyakoribbak Észak-Amerikában.
Az utóbbi évek botanikai vizsgálatai a holdruta mellett kimutattak néhány más érdekes, az Alföldön ritkának számító fajt is erről a védett területről, mint például a szálkás pajzsikát, ami szintén a páfrányfélékhez tartozik, vagy az orchideafélékhez tartozó kis- és a széleslevelű nőszőfüvet és a madárfészek kosbort is.

Kunpeszéri Szalag-erdő TT (156 ha)
Védetté nyilvánítás éve: 1988.

Utaktól és emberi településektől távol találjuk meg ezt a védett területet. Nevét az üde és kiszáradó láprétek szomszédságában húzódó hosszanti buckákon megtelepedett pusztai tölgyesekről kapta, de az igazi értékeket a gyepek hordozzák. Megtaláljuk itt a Duna-Tisza köze homokterületeire és a turjánosaira jellemző növénytársulások jelentős részét. A valamikor jellemző tölgyesek jelenlétére ma már csak az aljnövényzetből következtethetünk. Az évszázados tölgyek helyén ma már fehér nyár, galagonya, és boróka nő. Kis foltban mesterséges telepítéssel pótolták a tölgyeket. Az erdők szegélyében, a magasulatokon találjuk a homokpuszta-rétek élesmosófüves változatát. A mélyebb részek fokozatos kiszáradásával a lápréti fajok visszahúzódtak helyet adva a betelepülő sztyepprét fajainak. Május végétől kezd virágozni a néhol tömegesen előforduló pannóniai bennszülött növényünk a Sadler imola, de rálelhetünk a jellegzetes illatú poloskaszagú kosborra és a vitézvirágra is.
Az erdő mélyebb fekvésű öblében rejtőzik a védett terület legnagyobb botanikai értéke, az óriás útifű legnagyobb állománya. Valaha több lelőhelye is ismert volt a turjánvidéken, de ma már csak két előfordulási helye ismert. A Szalag-erdő gyepjeinek fajgazdagságát bizonyítja, hogy az óriás útifű mellett nagy tömegben élnek itt veszélyeztetett orchideák is, mint például a légybangó, melynek itteni állománya a harmadik legnagyobb hazánkban. Nyár közepén kezdi bontani sallangos szirmait a buglyos szegfű, majd átadja helyét a kék virágú kornistárnicsnak. Ősszel, mikor már a kékperje sárgára színeződött, nyílik az ősz egyik utolsó virága, az őszi vérfű.
A védett terület állatvilága még nincs feltárva. A növényzet gazdagságából ítélve sok érdekességet rejteget még ez a terület a rovarászok számára is.
A terület szabadon látogatható, de mivel a Tatárszentgyörgyi lőtér közvetlen szomszédságában helyezkedik el, lövészetek idején a katonaság a területre való belépést megtilthatja.

Péteri-tó TT (740 ha)
Védetté nyilvánítás éve: 1976

Az E5-ös főútvonal mellett, Kiskunfélegyháza és Kistelek között félúton, ahol Dong-ér csatorna keresztezi az utat, múltat idéző szikespuszta-maradványt találunk. Növényzettel borított vadvizes területek, szikes rétek és legelők különleges pusztai növény- és állatvilággal emlékeztetnek az egykori nagy kiterjedésű szikes pusztákra.
A pleisztocén végi löszre hordott futóhomokbuckák között szélvájta mélyedések alakultak ki, amiben időszakos vizek gyűlnek össze. Mivel ezek általában rossz lefolyásúak, így kedvező körülmények adódnak a szikes tavak létrejöttéhez. Így keletkezett a Péteri-tó is. Az eredeti szikes tó természetes partvonalát felhasználva alakították ki a táj arculatát meghatározó, három egységből álló halastórendszer a homoki ligeterdős, szikes pusztai környezetben. A tavak vízutánpótlásukat már nem csak a lehulló csapadékból, hanem a átszelő Dong-ér csatornából is kapják. Jellegzetes sziki növénytársulásai a mocsári vegetáció, a sós rétek, a vakszikek, a szikfokok és a szikes puszták. Növénytani értékei a mocsári- és tengerparti kígyófű, az agárkosbor, a poloskaszagú kosbor és a vízi lófark.
A tóparti, nagy kiterjedésű nádasokban gazdag madárvilág talált otthonra. Mintegy 200 madárfaj fordul itt elő. A nádasok vízimadarak, a tószegélyi szikesek a sziki madarak élőhelye. A fészkelő fajok: széki lile, nagy goda, gulipán, feketenyakú vöcsök, vörösgém, kabasólyom, kék vércse mellett, az átvonuló madarak: vörösnyakú vöcsök, üstökös gém, üstökös réce, halász sas, fattyú szerkó, lócsér talál itt pihenő – táplálkozó helyet. A Péteri-tói madárrezervátum területén több gémfaj is él, közülük a legritkább a galamb nagyságú üstökösgém, amely rendszerint a bakcsóval, kiskócsaggal, szürkegémmel közösen – azok fészektelepeihez társulva - maga is telepesen fészkel. Kis termetű gém lévén, csak apró állatokat képes elfogni. Táplálékát elsősorban vízi rovarok, rákok, kisebb békák és halak teszik ki. Ezeket - gémekre jellemző gyors, szigonyozó mozdulattal kapja el. Az üstökösgém fokozottan védett madárfaj; jelenlegi költőhelyei - többségükben - védett területeken vannak. A Péteri-tavi madárrezervátum példája is azt mutatja, hogy a védett területeknek fontos szerepük van a ritka madárfajok élőhelyeinek háborítatlan megóvásában.
A tóban élő számos kagyló és csiga faj közül a gombcsiga számít különlegességnek.
Kétéltűekben és hüllőkben is gazdag a terület. Találkozhatunk itt a vízparton sütkérező mocsári teknőssel, és a vízi siklóval is.
A terület elsősorban gazdag madárvilága miatt áll természetvédelmi oltalom alatt. Itt található a Kiskunsági Nemzeti Park kutatószállása, ahol nyári természetismereti táborokat tartanak. Az épületben levő kiállítás a hét állomásból álló, kb. 4 km hosszú – a terület állat és növényvilágát bemutató - tanösvény kiinduló állomása.
A zavarásra érzékeny madarak miatt a terület fészkelési időben nem látogatható.

Pusztaszeri Fülöp-szék TT (41 ha)
Védetté nyilvánítás éve: 1990.

A mindössze 41 hektáros védet terület a Duna-Tisza közi Hátság kelet peremén a hajdan nagyszámú szikes tavak egyik maradványa. A szántóföldekkel, tanyákkal körülvett kicsiny tó parti zónája igen jellegzetes. Viszonylag magas, 50-60 cm-es tereplépcsővel megy át a tómedret körülvevő vékony gyepsávba. A Duna-Tisza közére általánosan jellemző csapadékhiány következtében ebben a tóban sem volt már közel tíz éve ideális mennyiségű víz. Jellemzője a hátsági szikes tavaknak, hogy vízutánpótlásuk egyrészt a lehulló csapadékból, másrészt a talajban leszivárgó – általában magas sótartalmú - vizekből kapják.
A tavak medrének vegetációját mindig a vízborítás határozza meg. Igaz ez a Fülöp-szék esetében is. Míg megfelelő volt a vízborítás a tó jelentős része növényzetmentes volt. A szinte egész éven át folyamatos vízborítás elmaradásával megindult a tómeder benövényesedése. A sziki mézpázsit előretörése miatt a tómederben vakszikes részeket csak kis foltokban találunk.
A tó parti zónájának növényzete is átalakult a túllegeltetés miatt. Ennek következtében tömegessé vált a tövises iglice. Ennek ellenére az agárkosbor és az jellegzetes illatáról elnevezett poloskaszagú kosbor is gyakori a területen.
A tó madárvilága - megfelelő vízborítás esetén - igen gazdag. Eddig 159 fajt figyeltek meg a tavon és közvetlen környékén, ebből 29 faj sikeresen költött is. A legfontosabb fészkelő közé tartozik a gulipán és a sziki lile. Gyakran láthatjuk a bíbicet és a piroslábú cankót is. A Fülöp-szék vonulási időszakokban is igen fontos, mint táplálkozó és pihenőhely.
A tó tájképi értéke sem elhanyagolható. A környéken levő tanyákkal hűen őrzik a kiskunsági táj hagyományos képét. A terület szabadon látogatható.

Pusztaszeri Hétvezér Emlékmű TT (4 ha)
Védetté nyilvánítás éve: 1990.

A Pusztaszeri Hét vezér Emlékmű egy négyhektáros területen fekszik, mely a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság egyik természetvédelmi területe. Védettsége régi keletű, és mint történelmi emlékhely az országos jelentőségű védett területek kategóriájában ritkaságnak számít.

A pusztaszeri Hét vezér emlékmű szerényen és magányosan emlékeztet Kecskemét és Pusztaszer különleges történelmi kapcsolatára, hiszen a pusztaszeri legelők is valamikor Kecskemét város birtokában voltak. Kecskemét a múltban többször is bizonygatta, hogy "a híres első országgyűlés” itt, a Hét vezér emlékoszloppal jelölt helyen volt. Hasonló történelmi nevezetességű Ópusztaszer is, ahol jelenleg a Nemzeti Történeti Emlékpark áll, hiszen a legenda szerint a honfoglaló törzsek vezérei itt kötötték meg a vérszerződést, és választották Árpádot vezetőjükké. Ennek emlékére is obeliszket állítottak, ami ma is látható.
A két emlékmű sok vitára adott okot eddig, és napjainkban is. A nagy eseményt így mind a két község, Ópusztaszer és Pusztaszer is magáénak tudja.
Az emlékmű felállításának első gondolata 1861-ben született, amikor 30 aláírással kérvény érkezett Kecskemét város tanácsa elé, amelyben a polgárok azt kérik:
…"miután a városnak jutott a nagy szerencse, mint örök tulajdonát bírni ama szent föld egy részét, amelyen honalapító Árpád legelső nemzeti törvényhozó ősgyűlést tartott, - határozza el kérvénnyel járulni az akkori országgyűléshez avégett, hogy Pusztaszeren ősi alkotmányunk keletkezésének egyik történeti nevezetességű színhelyén, országos emlék állíttatása elrendeztessék: addig is a város Pusztaszeren majorháza mellett álló ősrégi halom Árpád-halmának elneveztetvén, ünnepélyesen fölavattassék”…
A kérvény alapján hivatalos városi bizottság kereste fel a helyszínt, ahol jelentést állított össze küldetésének eredményeképpen.
A jelentés rögzíti: …"hogy Pusztaszeren a hét vezér alatt beköltözött a hét hadseregre osztott magyar nemzetnek a haza szent földjén tartott első országgyűlése színhelyén az akkor minden ünnepélyes tény emlékéül emeltetni szokott hét halmot a küldött bizottság feltalálni szerencsés volt."
Ezután így lett a Szeri-sík hétvezéri dombjának egyikéből, a Kovácsné-halmából Árpád-halom, amit ünnepélyesen fel is avatták.
1861. október 28-án tárgyalta az országgyűlés az emlékművel kapcsolatos kérdést, de az időközben kialakult országos és helyi viszonyok a kivitelezést nem tették lehetővé.
Az emlékmű ügye ezután csak 33 év elteltével került ismét elő. 1894. március 17-19-én tartották meg Kolozsváron az évenként esedékes diákszövetségi kongresszust. Itt Kecskemét város Jogakadémiájának képviselői indítványozták az emlékmű felépítését, s azt, hogy a magyar ifjúság millenniumi díszünnepségeknek egy részét Kecskeméten, illetve Pusztaszeren rendezzék meg.
Az Országos Diákszövetség gyűjtést kezdeményezett a Pusztaszeren felállítandó emlékmű költségeinek fedezésére.
A gyűjtés azonban lassan haladt, ezért 1896. június 20-ára csak az alapkő letételére volt mód.
Az emlékmű terveinek elkészítését Lovas Lajos kecskeméti szobrászművész vállalta. A tervek alapján az emlékmű a haza földjére lépő magyar vitézt ábrázolta volna. Viszont a pénzhiány miatt a drága emlékmű elkészítéséről le kellett mondani. Helyette egy szerényebb obeliszk felállítását látták jónak. Ennek terveit Pataky Imre kecskeméti rajztanár készítette. Így született meg egy kb. 10-12 m magas egyszerűen kivitelezhető obeliszk terve, melynek tetején turulmadár ül, oldalán pedig a hét vezér arcképe látható domborműveken.
1898-ban a Jogakadémiai bizottság megbízta "Gerenday A. és fia" kőfaragóműhelyét, az emlékoszlop elkészítésével.
Végre 1900. június 24-én ünnepélyes keretek között felavatták a Pusztaszer Hét vezér emlékoszlopát, Kecskemét városának birtokán.
Az elkészült emlékmű a 7 domb (kunhalom) közül a legmagasabbra, a 35 méter átmérőjű Árpád-halomra épült. Magassága 13 méter, a tetején levő repülni készülő turullal együtt 14 m lett. Az alapzatán levő márványtáblán ez olvasható:

"Magyarország 1000 éves fennállásának emlékére Kecskemét város támogatásával,
közadakozásból emelte a Magyar Országos Diákszövetség. "

A felirat fölé Árpád vezér domborműve került. A többi oldalon Előd és Ond, Kond- Tas, majd Huba és Töhötöm követi. A bronzműveket Pataky Imre (1850-1910) kecskeméti rajztanár gipszmintái alapján öntötték.
Az emlékművet Pusztaszer községből rövid sétával lehet elérni.

Szelidi-tó TT
Védetté nyilvánítás éve: 1976.

A Kalocsai-síkságon, Dunapataj – Kalocsa – Miske - Hajós között egészen szabályos, félkör alakú, a holocén korban lefűződött, feltöltődött morotvák mélyednek. Állandóan csak egy morotvában van víz, a Szelidi-tóban.
A tó 5 km hosszú, 150-200 m széles, 3-4 m mély, vízfelülete kb. 80 ha. A tó déli partján nyugalomba jutott futóhomok, az úgynevezett „Várdomb” látható. A „Várdomb” jelentős régészeti lelőhely, a háromezer éves urnák, számos népvándorlás kori és honfoglalás kori lelettel együtt a Magyar Nemzeti Múzeumban és a helyi múzeumban láthatók.
A tóvize nátrium-karbonátokon és magnézium sókon kívül nátrium-kloridot és nátrium-jodidot is tartalmaz. Összes sótartalma kb. 4%. Ez az egyetlen ilyen vízösszetételű szikes tó hazánkban.
A különleges összetételű vízhez alkalmazkodott élővilága miatt a "Projekt aqua" nemzetközi biológiai program keretében kutatott terület.
A tó mikroszkopikus élővilága igen gazdag, a kék algák 29 faja között 4 olyan fajt is találtak, amelyek másutt nem ismertek 149 kovamoszat, a tóban és a környékén lévő szikes területeken 156 növényfaj él.
A tó déli partja sűrűn beépült üdülőterület. A fürdésre alkalmas víz miatt a forgalom nagy, nyári időszakban a tó terhelhetőségét meg is haladja.
A tó hármas rendeltetésű: üdülés, horgászat, természetvédelem. A természetvédelem célja a tó különleges algavilágának, a parti zóna és a környező területek vegetációjának fenntartása, ami az üdülőterület és ezzel együtt az egyre növekvő emberi eredetű káros hatások miatt egyre nehezebb feladat. A káros hatások első jele, hogy a tavat hatalmas hínármező borítja.
A legelőkön, amelyek a tavat északról határolják, a hazai szikes puszták endemikus növényfajait találjuk: a kékeszöld bugájú sziki mézpázsitot, a sziki őszirózsát, a vakszikeken a magyar sóballát.
Amióta a tó feltöltésére szánt vizet a szomszédos gyepeken tárolják, gazdagodott a tó és környékének madárvilága. Így már nem csak a vékony nádszegélyben költő nádi énekesek (nádirigó, cserregő nádiposzáta, foltos nádiposzáta) énekében gyönyörködhetünk, hanem megcsodálhatjuk az átvonuló partimadarak (pajzsos cankó, nagygoda, piroslábú cankó) és récék tömegeit is.
A terület szabadon látogatható.


   
 
2009. 08. 18. Oldal nyomtatása
©2005 A KvVM
Természetvédelmi Hivatala
neosoft&design